ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!!!! Mit tettem!? Mit mondtam!? (Eni szobája 1)

Enivel (már Magyarországon) elkezdtünk bútorokat nézegetni az interneten, a használt bútorok között. Imád álmodozni, tervezgetni, és én is. Szebbnél szebb lányos bútort láttunk a „Crag’s list”-en (amerikai Vatera), ám mire lefoglaltuk volna, valaki más elvitte. Kicsiny lánykám, kezdett letörni, elszontyolodni. Megvolt a határozott elképzelése, hogy mit szeretne, én pedig támogattam, nekem is tetszett: tört fehér, régies, romantikus stílus. Ezt kerestük.

Ekkor lépett színre Carol Ann. Lilian (itteni egyházvezető felesége) tanácsolta, hogy hozzá forduljunk. Ő megtalál és elintéz mindent. Így is lett. Már aznap, amikor megkértük, hogy segítsen küldött képeket egy aranyos és olcsó (ez is egy szempont volt) bútor családról. Igaz a színe kicsit sárgásabb volt a megálmodotténál és kicsit giccsesebb, de gyorsan lecsaptunk rá. El ne vigye valaki. Meglepetésünkre Carol Ann, teljesen magától felajánlotta, hogy lecsiszolják és lefestik a férjével arra a színre, amilyenre szeretnénk. Hú, ezt gondolni se mertem volna! Meg is néztük a félkész művet. Gyönyörű volt, pedig még csak a fehér alapozó volt rajta. Teljesen bele szerettem. Irigyen legeltettem a szemem a csodaszép, romantikus leányka bútoron. Nekem is ilyen kell!

Csibe lelkesen vállalkozott, hogy elmegy Carol Ann-nel kiválasztani a megfelelő színt. Ez volt az első hiba! De akkor még nem tudtam. Egy óra múlva, csacsogva és izgatottan hívott fel második sarjam, hogy mit szólnék, ha ő halvány rózsaszínt, vagyis barack színt választana a tört fehér helyett. Neeeeeeeeeee! El ne rontsa! El nem tudom képzelni ezt a bútort barack színben, ami lehet, hogy rózsaszín. „Mi lenne, ha maradnánk az eredeti színnél?”- javasoltam reménykedve. „De nekem ez annyira tetszik, Anya!” Carol Ann-hez fordultam tanácsért, mert ő ott volt a helyszínen.  Átküldött egy képet, ami nem segített. „Szerinted milyen az a szín?”- kérdeztem tőle a telefonban, abban reménykedve, hogy megerősít félelmemben és lebeszéli Csibét. „Én a tört fehérnél maradnék, de Eni nagyon lelkes a barack (ami halvány rózsaszín) virág szín miatt.” Ez a válasz sem segített.
Mi legyen? Én a tört fehéret szeretném, de ez nem az én bútorom. Alkotói énem hangosan tiltakozott: „Ne hagyd! Ne engedd! El fogja veszíteni a varázsát, a szépségét a bútor.” „De hát mégis csak az ő bútora.”- szólalt meg az anya bennem – „Hagyd, hogy ő döntsön. Nem kislány már, hogy megmondd neki, mit szeressen és mit nem.” Mit tegyeeek? Legyek inkább anya, vagy designer?
Itt az ideje, hogy elengedjem a lányom és hagyjam, hogy a maga útját és a maga ízlését kövesse.
De ebben is? Mégis csak egy bútorról van szó, amit nem lehet, csak úgy megváltoztatni, ha már egyszer lefestettük!
Akkor is! Ez az ő bútora, az ő döntése. Neki kell majd benne aludnia, neki kell majd használnia. Legfeljebb tanul belőle. Jöjjön, aminek jönnie kell.

„Rendben Csibe, a te bútorod, a te döntésed. Neked kell, hogy tetsszen. Én az eredeti tervnél maradnék (utolsó próbálkozás), de ha te azt a színt szeretnéd, akkor vegyétek meg azt. „Igen, igen, én ezt szeretném! Meglátod anya, jó lesz!” – csivitelte repdesve, majd letette a telefont.

Furcsa érzés jelent meg a hasam tájékán. Görcsben állt!
ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!!!!!!!! Mit tettem!? Mit mondtam!? Már most bánom, hogy bele mentem.
„Petyaaa, segíts!” „Te mondtad, neki, hogy ő választ, mert övé a szoba. Én nem engedtem volna, hogy változtasson.” - jött a "segítség." Hát ez nem segített.

Mindenkinek ilyen nehéz elengedni és hagyni, felnőni a lányát? (A Robi még máig van, hogy engedi, én mondjam meg, mit vegyen fel.) Ezt kell tennie valóban egy anyának? Azt hiszem igen. Ez nem rólam szól, hanem róla. És ha még nem is értek vele egyet, még ha szenvedek is közben, engednem kell a maga útján. Az én dolgom legfeljebb az, hogy elkísérjem ezen az úton.

Az eredeti állapot: 

íróasztal

ágyvég

komód

szépítkező asztal

Ha elkészül a bútor, jönnek képek a végleges állapotról is.