Ilyet még nem látott a Virág (szerintem a világ se) - I could not believe what happened

Kirándultunk. Kezemben a kamerával az erdő közepén. Mert hát a kamera mindig az én kezemben van. Egyszer csak Robi felkiáltott: "Anya, fényképezd le azt a madarat!" "Hol?" Kérdeztem körbe forogva, mert én nem láttam semmit és senkit rajtunk kívül.
Aztán észre vettem a kis csöppséget egy távoli ágon. Próbáltam befogni a kamera fókuszába, de nehezen ment. Jaj, csak ne repüljön el! - gondoltam. ... Elrepült, Szerencsénkre felénk egy közelebbi fára, szinte két karnyújtásnyira.
"Hol van? Nem találom a fényképezővel?" "Jobbra!" - sietett a segítségemre Petya. Naná, hogy balra mozdítottam a kamerát. "Jobbra!"- jött az újabb korrekció és végre befogtam. Gyönyörű kép lett. Közeli és éles. Sőt nem csak egy, hanem több is, mert ez a kicsi madárka nem volt szégyenlős.
Egyáltalán nem. De akkor még nem tudtunk, hogy mennyire nem.

We were hiking. Camera readied in my hand as we were walking through the middle of the woods. I am usually the one carrying the camera. All of a sudden Robi exclaimed, "Mom, take a picture of that bird!" "Where?" I asked turning around and around since I couldn't see anything and anyone besides us. 
Then I noticed this little birdie on a far away branch. I tried to find it with the camera's viewfinder but had a hard time with it. Oh, I hope it doesn't fly away! - I thought... It did. Luckily it flew towards us to land on a branch closer to us just about six-seven feet away. 
"Where is it? I can't find it with the camera." "To the right!" - Petya offered his help. Sure, I moved the camera to the left. "Right!" - came the second correction and I finally got the bird in the focus of the camera's lenses. I made a great shot. Close up and sharp. Not only one but more because this little birdie wasn't shameful. Not at all. But at this time we didn't know that yet.

Sűrűn kattogtattam a gépet, hogy minél jobb képet sikerüljön készítenem, mielőtt a madárka elrepül. El is repült. Megint. ... Ismét felénk. ...
De ...
Mi? ....
Na ne! ...
RAJTAM LANDOLT A KICSIKE!!!!!
A mellkasomon! Nem mertem mozdulni. Csak az agyam zakatolt:  Mi ütött ebbe a madárba? Megzavarodott? Fának néz? Ezt hogyan fényképezzem le? Meg se merek mozdulni nehogy elriasszam! "Látjátok?" - kérdeztem csemetéimtől. Látták, és mosolyogtak. Lassan próbáltam átadni a fényképezőt Petyának, hátha nem repül el és lefényképezhetjük, szó szoros értelemben, "testközelben".
Elrepült. Naná. De csak a közeli ágra.
"Na jó itt a fényképező Petya! Próbáljuk újra! Hátha vissza jön!" Szóltam, magam se gondolva, hogy ez valóban még egyszer meg fog történni. Felvettem egy "fa" pozíciót és vártunk.
Fél perc se telt bele ...
a madárka szárnyra kapott ...
repült ...
EGYENESEN A KEZEMRE!

I was adjusting the camera intensely to be able to get better and better pictures before our birdie flies away. And it did flew away again... And towards us again... 
But... 
What?
No, no, no!
IT LANDED RIGHT ON ME!!!!!!
On my chest. I couldn't dare to move. Only my mind was going faster and faster. What happened to this bird? Is it crazy? Does it think I'm a tree? How do I take a picture of it now? I dare not move unless it flies away! "Can you see it?" I asked my kids. They did and they were smiling. I slowly tried to give the camera over to Petya that maybe the bird will not fly away and we can take a very "up close and personal" picture. 
It flew away. Of course. But only to a nearby branch. 
"OK, here is the camera, Petya! Let's try this again! Maybe it will come back!" I said not really thinking that it actually would happen. I took a "tree" position and waited. 
It didn't take half a minute...
the bird took flight... 
and flew...
STRAIGHT ON MY HAND!

Döbbenet! Tényleg fának néz?! Ennyire nem lehet buta egy madár? Vagy csak kíváncsi? Nincs is nálam semmi, amivel kínálhatnám! Mégis rám szállt. Talán barátkozni akar. Egy szárnycsapással átröppent a másik kezemre. Nem sietett. Megvizsgált. Én pedig csodáltam.

Amazing! Does it really think I'm a tree? It can't be that dumb. Maybe it is just curious? I don't even have anything I could offer. Yet, it landed on me. Maybe it wants to be my friend. Then it flew over to my other hand. Didn't rush, but carefully examined me. And I was awestruck. 

Miután körbe járta mindkét ökölbe szorított kezemet elindult felfelé a karomon ...
A vállamra röppent ...

After walking around both my hands it started up on my arm...
Then flew on my shoulder...

 majd a fejemre.

then on my head.

Végig azon izgultam, hogy le ne kakiljon és hogy a hegyes kis csőrével véletlen se próbáljon bogarakat találni a bőröm alatt. Egyik se történt.

Lastly I was really nervous about not being pooped on and that it would start looking for bugs under my skin with its pointy beak. None of it happened. 

Barátkozott. Vagyis fogalmam sincs mit csinált és miért. Ilyet sose tapasztaltam: az erdő közepén egy vadon élő kis madárka rám száll és hosszan rajtam időzik.

It was making friends. Or I should say I had no idea what it did and why. I never experienced anything like this before. That in the middle of the woods a bird of the wild would fly on me and spend quite some time on me.

Különleges élmény volt! Csoda!
Barátok lettünk. Egy életre. Akárhol jár is most.

It was an incredible experience! A miracle! 
We became friends. For life. Wherever it is now.

"Ne csak egy nap legyen szeretet"

Ma új felfedezésre tettem szert. Pedig nem kutattam. Nem kerestem. Nem gondoltam, hogy bármit fel kéne fedeznem, ki kéne kutatnom. Csak úgy jött. Magától.
Karácsonyra készülődve gondoltam "bedobok" egy kis karácsonyi biblia beszélgetést a szeretetről. Mi másról beszéljünk így Karácsony idején, a Szeretet Ünnepén, ha nem a szeretetről. Össze- is jöttünk heten, forró tea és süti illat mellett. Előre elterveztem, kitaláltam, hogy miután mindenki bemutatkozik megkérdezem mi az a szó ami a Karácsonyról eszükbe jut. Biztos voltam benne, hogy a szeretet lesz a legtöbbet felhozott szó. Én, onnan, szépen, kreatívan, kecsesen átvezetem a beszélgetést a szeretetre.
Az első embernél még nem aggódtam. Igaz Jézus jutott eszébe, ami nem egészen a szeretet, na de majdnem. Ám a második embernek anyukája sütije, a harmadiknak a sok teendő, a negyediknek a fény ugrott be elsőre, míg az ötödiknek ismét a sütemény. Mi a baj?! Hogy fogok kreatívan és kecsesen a szeretetre rátérni, ha senki se említi a szeretetet? Szerencsére mellettem ült Éva barátném, szintén magyar, aki végre bedobta a szeretetet, amire én kapva kapva ráerősítettem.
Ám bennem maradt a kérdés, hogy nem jutott nekik eszükbe ez a szó?
Ekkor tudtam meg, itt kint Amerikában sose hallották azt a kifejezést, hogy a Karácsony a Szeretet Ünnepe. Döbbenten, álmélkodva néztek rám. Én is rájuk.
Petya szerint ez a szocializmus maradványa. Akkoriban ahelyett, hogy eltörölték volna a keresztény ünnepet (Ami egyébként sose volt keresztény, hanem pogány ünnep volt eredetileg és abból csináltak keresztény ünnepet kihasználva, hogy megünnepeljék Jézus születését, aki nem is akkor született. Szóval katyvasz az egész.) "szocializálták" és lett belőle a Szeretet Ünnepe.
Hogy hogy jött az, hogy Jézuska hozza a fát azt nem tudom, de ezt is meglepődve hallgatták az amerikai barátaink.
Érdekes annak idején nem jutott eszembe megkérdezni, hogy ki az a Jézuska. Szóba se került, hogy Ő Jézus, a Megváltó, a Messiás, ugyanis ezek a szavak nem léteztek a szótáramban. Felőlem Jézuska lehetett volna akár Jancsika vagy Jánoska is csak el ne felejtse a fát hozni. És hogy hogy hozza  Jézuska a fát? Ezen se akadtam fel anno, hisz a Télapó is meghozta a csokikat a csizmámba a zárt ablakok mellett. Jézuskának se lehet probléma a fenyőfa.
Bár ma már hiszek, ma már számomra Jézus a megváltó, a Karácsony Ünnepe megmaradt a Szeretet Ünnepévé. A szereteté, amivel Isten szeret és a szereteté, amit én adhatok másoknak.
Eszembe jutott egy gyermekdalban megfogalmazott kívánság. Ezt kívánom nektek Én is: " ... hogy ne csak egy nap legyen szeretet."...

Beszélgetés után asztaldíszt készítettünk:

Lívia

Yuri és Gayle

Éva

Készük a dísz

Egyik oldal ...

... másik oldal. 

Az én asztaldíszem

Mézeskalács karácsonyfa lépésről lépésre - Gingerbread Christmas Tree Step-By-Step

Ha valamit imádok Amerikában, az az, hogy Hálaadás után mindenki felállítja a karácsonyfát. Mivel itt élünk, Petya bele ment, hogy mi is ezt tegyük.
Már tavaly is nagy kihívást adott, hogyan díszítsük fel minél kevesebb költségből, a mi kis, nyeszlet, nyaffatt kölcsönbe kapott műfánkat. Tavaly a kézzel készített papírdíszeket választottuk megoldásként. Idén magasabbra raktuk a lécet. Vagyis én raktam magasabbra. A család csak bólogatott és támogatott.
If I really love something in America that is the fact that after Thanksgiving everyone puts up their Christmas trees. Since we live here Petya agreed that we follow suit. 
It was quite a challenge even last year to figure out how to decorate our scruffy borrowed fake Christmas tree. Last year we did paper cut out ornaments. This year we raised the bar. Actually I raised the bar. The family just supported me. 

Izgatottan álltam neki hétfőn a készülődésnek. Először az ebédlőbe készítettem el az asztaldíszt:
I started out with excitement on Monday. First I made the table decoration for our dining room: 

Majd felállítottam a nyüzüge fácskánkat...

Then I set up our scruffy little tree...

... és rádobáltam a gömb díszeinket.

... and put our glass globes on it.

Csibe egészítette ki a masnikkal és a többi aprósággal. (Ez alatt Petya által kikevert tészta a hűtőben pihent, várva átalakulását.)

Eni helped out putting the bows and other small decorations on. (During this time the dough Petya made was resting in the fridge waiting for its transformation.)

A tavalyi díszeket újra hasznosítottuk és az ablakba aggattuk.

We reused last year's decoration and hung them up in our window. 

 Kedden neki álltam a szaggatásnak és a sütésnek. Igen, jól olvasod, ÉN SÜTÖTTEM!
Tuesday I cut out the gingerbread and baked. Yes, you did read it correctly, I BAKED! 

Elkészültek az alapok.

So I had the cookies.

Szerda reggel kikísérleteztük a cukormázat. Mind az állag, mind a szín választás, mind a kivitelezés kemény kihívás elé állított. Azért összehoztunk valamit.

Wednesday morning we experimented with the glaze. Consistency, color and application were all hard to get right. But we managed. 

Délután jöhetett a kedvenc részem. A "rajzolás". 

Mindenkinek készítettem egy névre szóló mézeskalácsot...

In the afternoon my favorite part came, the "icing." 

I made a personalized gingerbread cookie for everyone in the family.

... meg nem névre szólót.

... and general ones too. 

A srácok is besegítettek:

The kids helped.

Ma reggelre felkerültek a fára az útólsó alkotások is.

 A csúcsdísz ...
This morning even the last pieces were hung on the tree. 
The star for the top... 

... a mézeskalácsok a helyükön ...
All the gingerbread decoration in place...

... és elkészült az idei fánk:

... and there it is our 2014 Christmas Tree.

Boldog karácsonyi készülődést kívánunk nektek is!

Blessed Christmas preparations to you all! 

Hálaadás

Különleges ünnep a hálaadás.
A wikipédia szerint: "A mai Egyesült Államok területén az első hálaadást a hagyományok szerint 1621-ben ünnepelték a Mayflower fedélzetén az előző évben Plymouth-hoz érkező, az Újvilágba az európai vallásüldözések elől menekült telepesek, akiknek mintegy fele a hideg, az éhezés és az idegen, mostoha környezet áldozata lett az első télen. A telepeseket a wampanoag indián törzs segítette ezekben a nehéz időkben, megtanítva nekik többek közt a helyi halászatot és vadászatot, a kukoricatermesztést, a juharszirup kinyerésének titkát. A történet szerint az őszi bőséges termés után az életben maradt 51 telepes vezetője, William Bradford nagy ünnepséget rendezett, ahová az indiánokat is meghívták. A hálaadás hagyományok szerinti történetének egyes részletei csupán az 1890-es és 1900-as évek elején alakultak ki, mikor az amerikaiakat megosztó polgárháború sebeinek begyógyítása és a nagyszámú bevándorló asszimilációjának megkönnyítése érdekében az amerikaiak igyekeztek megteremteni egységes nemzeti identitásukat."
Itt jegyezném meg, halkan és csak suttogva, hogy szerintem az indiánok egyáltalán nem ünneplik ezt, ahogy a "Columbus Day"-t (Kolumbusz nap) sem. 
Az ünnep főleg a családról, az összetartozásról, a háláról és a töménytelen ételről szól. Mi is nagyon élveztük a barátainkkal, nagy pofont adva a diétánknak.
Másnap részt vettünk életünk első "Black Friday"-án. Egy újabb amerikai dolog, amit az életben legalább egyszer érdemes megtapasztalni. Nem volt annyira szörnyű. Valószínű annak volt köszönhető, hogy a legtöbb üzlet már csütörtökön megkezdte a "fekete péntek" vásárt. 
Szombatra is jutott látnivaló. Ildinek említette, ha már itt vagyunk New York közelében nézzük meg a híres neves "American Museum of Natural History". Itt játszódik az "Éjszaka a múzeumban" című film. 

Planetáriumban csillagos égre várva

Robi és Amy a "water buffalo"-kal. Kedvenc énekük a "Veggie Tales"-ből: "Everybody have a water buffalo..." (Mindenkinek van egy vízi bivalya...) Szerencsére mi nem tartozunk a mindenki közé. Szép is lenne ekkora állat a lakásban. 

Pontosan nem tudom melyik T-rex rohangált a filmben, de akadt itt bőven az ősi csontokból. Elképesztő bele gondolni, hogy ilyen óriások sétáltak valamikor a Földön.

Eni és a T-rex koponya 

Petya, Jani és David, háttérben egy óriás csontvázzal

Kukucs!

Elefántok őseivel

Dumdum a rágógumit kedvelő szobor

origami karácsonyfa

Körbe kocsikáztunk egy kicsit New York-ban.

A híres karácsonyfa még dísztelenül

hatalmas kivetítő

New York

Majd el felejtettem! Magyar hentes!!!!

Nézd mit találtunk Fece!

Vasárnap egy különleges Istentisztelet után, ahol megköszönték a gyermekeket tanítók munkáját és átadták a stafétabotot a következő csapatnak ... 

... még egy útólsót ebédeltünk a Staudinger családdal.

Hartfordban pedig megpihentünk, hogy vacsorázzunk egyet és megnézzük a Patriots meccset. (Petya kedvéért) Köszönjük Dupont család a sok szeretetet és kedvességet. 

Jessie és Sarah

Hulla fáradtan érkeztünk haza, de nem lesz idő pihenni. Megkezdődött a karácsonyi szezon. Az emberek felállítják a fát, kidíszítik a házakat és készülnek az újabb lakomára.

Sarah karácsonyfája

Petya és a Télapó. Vagy Mikulás?

New Jersyben valaki nagyon kitett magáért

Mi is ezt tesszük. Fejest az ünnepekbe! Imádom a Karácsonyt!