Mázli, szerencse, vagy isteni gondviselés?

Mázli? Szerencse? Isteni gondviselés? Kinek mi szimpatikus! Szabad a választás:
Csütörtökön, a tavaszi szünet sokadik napján roppant nehéz volt ifjabbik sarjamat rávenni a tanulásra. (Bár ehhez nem kell tavaszi szünet. Ezzel a problémával hetente megküzdünk.) "Ravasz" és "számító" anyai énemet vetettem be. Kapóra jött, Lily reggeli telefonhívása is: "Átjöhetek Enihez?" Valamit valamiért. Ha Eni szeretné , hogy Lily ismét átjöjjön, akkor tanulnia kell, mint a "Kis Angyal".  Nem is ellenkezett többet. És amikor "Kis Angyal" szárnyainak verdesése lankadni látszott, elég volt megemlítenem azt a lehetőséget, hogy nem jöhet el Lily és egyedül töltheti a délutánt. Meggyőző erővel tudok hatni ha akarok.
Ám ekkor még nem tudtam, hogy Valaki ott fönt, e mögött az események mögött valami többet lát. Többet tervez. Többet akar. Én csak a magam kis dolgával voltam elfoglalva, és azzal, hogy célt érjek. De a szálakat nem én mozgattam. Az eseményeket nem én irányítottam.
Délután ötkor indultam Lilyékhez. Pár perc autóút. Felajánlotta, hogy gyalogol és buszozik, és már hajlottam rá, hogy éljek ezzel a lehetőséggel, de meggondoltam magam. Nem szerettem volna, hogy abban a szélviharban, ami egész nap tombolt, megfázzon.
Jókedvűen csacsogtunk az autóban és fejtegettük, mi segíthet ha épp nincs kedvünk tanulni. Már vettem be a kanyart, hogy leparkoljak a házunk oldalán, amikor hirtelen a fékre tapostam. Elállt a lélegzetem. Tágra nyílt szemekkel meredtem az előttem heverő monstrumra. Ott hevert a földön. Fejjel előre. Letaglózva. Ott ahol a kocsink szokott parkolni. Ott vágódott a földbe. Ott terült el a kosárlabda palánkunk.  Míg oda voltam, a hatalmas szél felborította.
Ha Eni nem ellenkezik... Ha nem lett volna reggeli telefon... Ha nem kegyelmeztem volna meg vagy százszor (Hát igen, vajból van a szívem és kicsi Csibém sem angyal még.) ... Ha otthon maradtam volna ... Ha hagyom, hogy Lily busszal jöjjön ... Ha nem mentem volna el Lilyért ... MOST RONCCSÁ LENNE LAPÍTVA AZ AUTÓNK a kosárlabda palánk jóvoltából.
Mázli? Szerencse?
NEKEM ISTENI GONDVISELÉS!

U.I.: Természetesen Csibe nem mulasztotta el megjegyezni: "És te még nem akartál elmenni Lilyért!" Hm. Valaki azt akarta, hogy elmenjek. És nem csak Csibu.

"De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget."

Zsolt. 127:2/b

Minecraft-ozik a csapat: Eni, Lily és Robi

Virág: Egypercesek 6: "De ugye szeretsz?" - One minute stories 6: "You do love me, don't you?"

Csibe lehetett vagy négy -öt éves. Az autóban ültünk és élveztük egymás társaságát. Pár napos távollét után, boldog voltam, hogy hallhatom hangocskáját, láthatom őzike szemeit és élvezhetem ölelését.
Az újratalálkozás örömében először fel se tűnt az a furcsa apróság: a nevetések szüneteiben fel-felbukkanó kérdés. Akkor apróságnak tűnt. Én pedig játszi könnyedséggel válaszoltam: "Hát persze!" De mintha nem hitt volna nekem. Nem hinné, hogy komolyan gondolom. Ismét, megkérdezett. Újra feltette ugyan azt a kérdést: "De ugye szeretsz, Anya?" Otthon értettem meg, otthon lett számomra világos, egyértelmű, hogy mi rejlik e szavak mögött.
Kedves gyermekvigyázónktól tudtam meg, hogy amíg mi távol voltunk Csiperkém néhányszor elagyabugyálta szeretett testvérét és előfordult, hogy a szófogadás sem ment neki zökkenőmentesen. (Itt most enyhén fogalmazok.)
Hát ezért voltak a kérdések! Tudta, hogy vaj van a füle mögött. Biztos akart lenni, még ha elrontotta is, még ha rosszul is viselkedett, még ha elő is bújt belőle a kisördög, én akkor is elfogadom és szeretem.
Lehajoltam hozzá, megöleltem: "Még így is szeretlek. Mindig is szeretni foglak."

Van, hogy mi is elbizonytalanodunk. Amikor elszúrunk valamit, amikor nem ütjük meg az általunk, vagy mások által feltett mércét. Amikor tudjuk hogy hibáztunk, de már nem tudjuk semmissé tenni, azt ami megtörtént. Akkor mi is szeretnénk tudni: "De ugye szeretsz?"

És igen! Van egy Valaki, aki erre mindig azt fogja válaszolni: "Még így is szeretlek. Mindig is szeretni foglak."

 "Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, 

de hozzád való hűségem nem szűnik meg, 

és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő Urad."

Ézsaiás 54:10

"Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban."

Róma. 8:38-39

Eni could not have been more than 4-5 years olf. We were sitting in the car and were enjoying each other's company. I was away for a couple of days and it made me very happy to hear her voice, to see her deer brown eyes and get a few hugs from her.  
Through the joy of reunion I did not pay attention to the small minor thing, the repeated question in the breaks between laughs and smiles. It seemed to be very minor at the time. I answered playfully without much though, "Of course, I do!" But it seemed like she did not not believe me. She asked me again. She raised the same question, "You do love me, don't you, Mommy?" I only understood it after getting home and that was when I really got the message behind the words. 
I found out from our kind babysitter that while we were away my beloved daughter has beat her beloved brother a few times and at times she wasn't very obedient either (I am making an understatement). 
That was the reason behind the questions. She knew she was guilty. She wanted to be sure that even if she messed up, even if her dark side has taken over I would still accept her and love her. 
I leaned down to her and hugged her, "I still love you and I will always love you." 

Sometime we get insecure. When we mess up, when we don't measure up to our own or others' standards, when we know we made a mistake and can't go back and fix it. In these situations we also want to know, "You do love me, don't you?" 

And yes! There is someone who will always answer, "Yes, I still love you and I will always love you." 

 "Though the mountains be shaken and the hills be removed, yet my unfailing love for you will not be shaken nor my covenant of peace be removed," says the LORD, who has compassion on you."

Isaiah 54:10

"For I am convinced that neither death nor life, neither angels nor demons, neither the present nor the future, nor any powers, neither height nor depth, nor anything else in all creation, will be able to separate us from the love of God that is in Christ Jesus our Lord." 

Romans 8:38-39

stb 7

Mi más történt még velünk:

1. Eni megnyerte az ötödikesek között meghirdetett rajzpályázatot az osztályában.
   
   
   
   
   

   

   Eni a rajz tanár nénivel

   
   
   
   
   
   
   A téma Arlington volt. Amikor Eni előállt az ötletével, hogy az arlingtoni víztornyot szeretné lefesteni, a rajztanárnéni kicsit elbizonytalanodott. Szinte minden évben többen is azt rajzolják le. Nagyon népszerű és ezért nem a legesélyesebb rajzversenyen. Ám a kész mű láttán eloszlottak a kételyei. Víztorony ide, víztorony oda, Csibe varázslatosat alkotott.
   
2. Bele vettettük magunkat a húsvéti hangulatba és részt vettünk a Boskolában megrendezett húsvéti partin.
   
   
   

   

   
   

   
   
   
   
   

   

   Társas játél óriás dobókockával

   
   

   

   Robi, mint állomásfőnök

   
   
   
   
   

   

   Írókázás

   
   

   

   Kisze bábok, téltemetés

   
   
   
3. Itt a tavasz! Már nálunk is! Nem várt Májusig! Isten megkegyelmezett, megajándékozott minket is a tavasz élményével, melegével. Az új évszak jegyében rendezték meg a "Tavaszi koncertet" Csibe sulijában. Az első dalt egy magyar zeneszerző szerezte:
   
   Eni Spring Concert 1 - 4/14/2014 from Peter Szabad on Vimeo.
   
   Eni Spring Concert 2 - 4/14/2014 from Peter Szabad on Vimeo.
   
   
4. Angol:
   A családunk egyik fele, Petya és Eni, az amerikai vonalat képviselik és mindenki azt hiszi amerikaiak. Míg a másik fele, Robi és én, a "cuki" akcentusunkkal varázsoljuk el az embereket. Egyre jobban megy az angol a gyermekeimnek. Angolul olvassák könyveket és Eni angolul kezdett el írni egy regényt. (Van, hogy Csibe segít nekem és fordít. Össze kéne szednem magam és bele kéne húznom nekem is az angolba.)
   Már a gondolkodásuk is kezd átállni, ezt abból vettem észre, hogy angolból fordítanak visszafelé kisebb-nagyobb sikerrel:
   A "Tetszett nekik a ruhám" helyett "Szerették a ruhámat" mondtak - "They liked my dress" .
   "Megnehezítették a dolgomat" helyett. " Nehéz időt szereztek nekem." - "They gave me a hard time." és
   "Ismerem őt" helyett "Tudom ezt az embert" mondott az egyikőjük. - "I know this person."
   Azért nem kell megijedni. Gyönyörűen beszélik a magyart.

Robi keresztelője - teljes videó

Gondoltam megosztom veletek a Robi keresztelőjéről készült teljes videót.


Robi's baptism 4/6/2014 from Peter Szabad on Vimeo.

Isten hatalmas. Robi öröme pedig magával ragadó.

Egy valóra vált álom: Robi keresztelője - A dream come true: Robi's baptism

Ilyenkor kéne valami szépet írni. Megfogalmazni, szavakba önteni.
Ezernyi érzés, emlék, gondolat szó suhan át, hogy megfogjam, elmondjam, elkapjam.... Majd néma csend és béke. ...  Világgá üvölteném boldogságom, de nem megy. Nem jön ki hang a torkomon. ... Nem tudom leírni a leírhatatlant. Nincs rá megfelelő szó. Minden próbálkozás csak halvány mása a valóságnak.
Ó, ha festeni tudnék! Színekbe önteném mindazt, amit érzek. Vászonra varázsolnám szívem mélyéről feltörő boldogságot. Nem hiányozna egyetlen szín sem. Nem fukarkodnék a festékkel. De nem tudok festeni.
Író vagyok. Szavak nélkül....
Becsukom a szemem. Átadom magam a kimondhatatlannak. Nem erőlködök tovább. Csupán egyetlen mondatot suttogok az ég felé: "Köszönöm, köszönöm Drága Istenem!"

Robi's baptism slow motion from Peter Szabad on Vimeo.

This is the time when I should write something really nice. To express in words. Thousands of feelings, memories, thoughts and words run through my mind and I can't grasp them... Then total quiet and peace... I would scream my happiness to the world but I can't. No voice come through my mouth... I can describe the indescribable. There are no proper words. All attempts are but a faint copy of reality. 
Oh, if I could pain! I would put all my feelings into colors. I would magically put on canvas the happiness breaking out of my heart. Not a color would be missing. I wouldn't spare the paint. But I can't paint. 
I am a writer. Without words... 
I close my eyes. I give myself over to the inexpressible. I stop trying. I only whisper one sentence towards the heavens: "Thank you, thank you my dear God!"