Egy normális anya örül, ha olvas gyermeke. …
Nem vagyok normális. Ezt eddig is sejtettem, de most kiéleződött a helyzet. Csibe falja, bújja a könyveket. Disztópia könyveket. Egyiket a másik után. Órákat, és itt valóban órákat értek, akár 4, 5 vagy 6 órát is képes olvasással tölteni. Bele éli magát, átéli minden mozzanatát a történetnek. Sír, nevet, rágódik, emészt. (Valahogy, valamiképp, mindig meghal Csibu kedvenc szereplője. Vagy a könyv, vagy a Csipikém karakter választásával van a gond. Nem jöttem még rá.)
Nem vagyok normális. Ezt eddig is sejtettem, de most kiéleződött a helyzet. Csibe falja, bújja a könyveket. Disztópia könyveket. Egyiket a másik után. Órákat, és itt valóban órákat értek, akár 4, 5 vagy 6 órát is képes olvasással tölteni. Bele éli magát, átéli minden mozzanatát a történetnek. Sír, nevet, rágódik, emészt. (Valahogy, valamiképp, mindig meghal Csibu kedvenc szereplője. Vagy a könyv, vagy a Csipikém karakter választásával van a gond. Nem jöttem még rá.)
Miért nem örülök az
olvasásnak? Ezt Csibukám is szóvá tette, amikor épp azzal fenyegetőztem, ha nem
rakja le és nem jön elsőre amikor hívom, elveszem a könyvét: „Anya, egy
normális szülő örülne, ha ennyit olvasna a gyereke.” Na ugye! Megmondtam! Nem
vagyok normális. Nem örülök.
Nem örülök, mert
menekül. Menekül a valóság elől. A kitalált fájdalmakat, nehézségeket könnyebb
kezelni, hisz az csak mese, fantázia. Nem valós. Ám az igaz érzelmek, súlyosak,
elhordozhatatlanok. Menekül. Nem akar a valósággal szembe nézni, vagy beszélni
róla. Menekül egy kitalált világba.
Mit csinál ilyenkor
egy normális anya? Hogy vigasztaljam, hogy segítsem?
Hagyom, hadd
olvasson. És imádkozom érte. Ha pedig, lelkesen felkeres, hogy elmesélje
élményét, újabb történetét, meghallgatom. Átélem vele együtt. Ott vagyok
mellette, amikor szüksége van rám, hogy tudja, ha majd a valóságról szeretne
beszélni, számíthat rám.
….
Csoda történt! El
se hiszem! Tegnap megnéztük az Up side Down mucical-t. Valami történt
Csiperével! Ma reggel ismét elő vett egy könyvet: A Bibliát!
An ordinary mom is happy when her child is reading. …
I am not ordinary. I already kind of knew that, but now it
became more obvious. Eni is getting totally in to books. Dystopian books. One
after the other. She can read for hours, and I really means for hours, she can
spend 4, 5 even 6 hours reading. She is immerses herself in the story,
experience every facet of it. She cries, laughs, frets, digests. (Somehow,
someway, her favorite character always dies in the book. The problem is either Eni’s choice of books or
her choice of characters. I haven’t figure it out.)
Why I am not excited about her reading? Eni also raised this
question, when I threatened to take her book, if she didn’t come right now: „Mom,
a normal parent would be happy if there child was reading this much.” See! I
told you so! I am not normal. I am not happy.
I am not happy, because she is escaping. She is escaping
from reality. It is easier to handle imaginary paint and hurt, it’s only a
story, only exists in fantasy. It’s not real. But the real emotions are heavy,
unbearable. She is escaping. She is reluctant to face reality or talk about it.
So she escapes in an imaginary world.
What does an ordinary mom do in this situation? How can I
comfort, how can I help?
I let her read. And I
pray for her. When she comes to me with excitement about her latest story,
latest plot, I give her my full attention. I live through the story with her. I
am there for her when she needs me, so she would know when she wants to talk
about her real emotion about her real life, she can still talk to me.
….
Miracle has happened! I can’t believe in it! Yesterday we
watched the Up Side Down musical. Something had happened with Eni! This morning
she read a book again: The Bible!
