Ilyet még nem látott a Virág (szerintem a világ se) - I could not believe what happened

Kirándultunk. Kezemben a kamerával az erdő közepén. Mert hát a kamera mindig az én kezemben van. Egyszer csak Robi felkiáltott: "Anya, fényképezd le azt a madarat!" "Hol?" Kérdeztem körbe forogva, mert én nem láttam semmit és senkit rajtunk kívül.
Aztán észre vettem a kis csöppséget egy távoli ágon. Próbáltam befogni a kamera fókuszába, de nehezen ment. Jaj, csak ne repüljön el! - gondoltam. ... Elrepült, Szerencsénkre felénk egy közelebbi fára, szinte két karnyújtásnyira.
"Hol van? Nem találom a fényképezővel?" "Jobbra!" - sietett a segítségemre Petya. Naná, hogy balra mozdítottam a kamerát. "Jobbra!"- jött az újabb korrekció és végre befogtam. Gyönyörű kép lett. Közeli és éles. Sőt nem csak egy, hanem több is, mert ez a kicsi madárka nem volt szégyenlős.
Egyáltalán nem. De akkor még nem tudtunk, hogy mennyire nem.

We were hiking. Camera readied in my hand as we were walking through the middle of the woods. I am usually the one carrying the camera. All of a sudden Robi exclaimed, "Mom, take a picture of that bird!" "Where?" I asked turning around and around since I couldn't see anything and anyone besides us. 
Then I noticed this little birdie on a far away branch. I tried to find it with the camera's viewfinder but had a hard time with it. Oh, I hope it doesn't fly away! - I thought... It did. Luckily it flew towards us to land on a branch closer to us just about six-seven feet away. 
"Where is it? I can't find it with the camera." "To the right!" - Petya offered his help. Sure, I moved the camera to the left. "Right!" - came the second correction and I finally got the bird in the focus of the camera's lenses. I made a great shot. Close up and sharp. Not only one but more because this little birdie wasn't shameful. Not at all. But at this time we didn't know that yet.

Sűrűn kattogtattam a gépet, hogy minél jobb képet sikerüljön készítenem, mielőtt a madárka elrepül. El is repült. Megint. ... Ismét felénk. ...
De ...
Mi? ....
Na ne! ...
RAJTAM LANDOLT A KICSIKE!!!!!
A mellkasomon! Nem mertem mozdulni. Csak az agyam zakatolt:  Mi ütött ebbe a madárba? Megzavarodott? Fának néz? Ezt hogyan fényképezzem le? Meg se merek mozdulni nehogy elriasszam! "Látjátok?" - kérdeztem csemetéimtől. Látták, és mosolyogtak. Lassan próbáltam átadni a fényképezőt Petyának, hátha nem repül el és lefényképezhetjük, szó szoros értelemben, "testközelben".
Elrepült. Naná. De csak a közeli ágra.
"Na jó itt a fényképező Petya! Próbáljuk újra! Hátha vissza jön!" Szóltam, magam se gondolva, hogy ez valóban még egyszer meg fog történni. Felvettem egy "fa" pozíciót és vártunk.
Fél perc se telt bele ...
a madárka szárnyra kapott ...
repült ...
EGYENESEN A KEZEMRE!

I was adjusting the camera intensely to be able to get better and better pictures before our birdie flies away. And it did flew away again... And towards us again... 
But... 
What?
No, no, no!
IT LANDED RIGHT ON ME!!!!!!
On my chest. I couldn't dare to move. Only my mind was going faster and faster. What happened to this bird? Is it crazy? Does it think I'm a tree? How do I take a picture of it now? I dare not move unless it flies away! "Can you see it?" I asked my kids. They did and they were smiling. I slowly tried to give the camera over to Petya that maybe the bird will not fly away and we can take a very "up close and personal" picture. 
It flew away. Of course. But only to a nearby branch. 
"OK, here is the camera, Petya! Let's try this again! Maybe it will come back!" I said not really thinking that it actually would happen. I took a "tree" position and waited. 
It didn't take half a minute...
the bird took flight... 
and flew...
STRAIGHT ON MY HAND!

Döbbenet! Tényleg fának néz?! Ennyire nem lehet buta egy madár? Vagy csak kíváncsi? Nincs is nálam semmi, amivel kínálhatnám! Mégis rám szállt. Talán barátkozni akar. Egy szárnycsapással átröppent a másik kezemre. Nem sietett. Megvizsgált. Én pedig csodáltam.

Amazing! Does it really think I'm a tree? It can't be that dumb. Maybe it is just curious? I don't even have anything I could offer. Yet, it landed on me. Maybe it wants to be my friend. Then it flew over to my other hand. Didn't rush, but carefully examined me. And I was awestruck. 

Miután körbe járta mindkét ökölbe szorított kezemet elindult felfelé a karomon ...
A vállamra röppent ...

After walking around both my hands it started up on my arm...
Then flew on my shoulder...

 majd a fejemre.

then on my head.

Végig azon izgultam, hogy le ne kakiljon és hogy a hegyes kis csőrével véletlen se próbáljon bogarakat találni a bőröm alatt. Egyik se történt.

Lastly I was really nervous about not being pooped on and that it would start looking for bugs under my skin with its pointy beak. None of it happened. 

Barátkozott. Vagyis fogalmam sincs mit csinált és miért. Ilyet sose tapasztaltam: az erdő közepén egy vadon élő kis madárka rám száll és hosszan rajtam időzik.

It was making friends. Or I should say I had no idea what it did and why. I never experienced anything like this before. That in the middle of the woods a bird of the wild would fly on me and spend quite some time on me.

Különleges élmény volt! Csoda!
Barátok lettünk. Egy életre. Akárhol jár is most.

It was an incredible experience! A miracle! 
We became friends. For life. Wherever it is now.