Nem tudtam befogni a számat!

Nem tudtam befogni a számat! Pedig megpróbáltam. Két kézzel szorítottam rá mindkét kezemet. De hát nem tudok csendben maradni. Ki tudna?! Ki akarna?! Végre üvölthetek! Végre szurkolhatok!
A LÁNYOM KOSARAZIK!!!!!!!!!

Hihetetlen. Nem gondoltam volna, hogy ezt a sportot fogja választani. Nem erőltettem, nem is én biztattam. Az apja. Ő mondta neki, miért nem próbálja meg, miután egyik barátunk kerti palánkjába szinte folyamatosan záporoztak Eni labdái.
Így jelentkeztünk a "Boy's and Girl's" klubban kosárlabdára, ahová fel is vették. Miután kifizettem az összeget és kezembe kaptam az időbeosztást, akkor döbbentem rá, hogy ezek nem edzések, hanem mérkőzések.
- Nem is tud még kosarazni a lányom! - fakadt ki belőlem elsöprő erővel a meglepetés
- Nem baj. - biztatott az egyik edző - Itt mindenki kezdő.
Ez így megy itt?! Először Robi a baseball-lal, most az Eni a kosárral. Mély víz csak úszóknak. Bele a közepébe. Hajrá! Csináljuk! A buli a lényeg.
Nagy kihívás ez a maximalizmusomnak, de egyben felszabadító is. Miért ne játszhatnának! (Azért nem csak engem sokkolt le a hír. Kicsiny lánykámat is. Teljes para volt csütörtökig, amikor is színre kellett lépnie.)
Szóval Csiperkém pályára lépett. És én üvöltöttem és irányítottam. Tanácsokat adtam.
- Nyugodtan segítsen neki. A többiek úgysem értik. - mondta az edző angolul. (Természetesen én magyarul kiabáltam. Néha még a csapattársaknak is. Ki tudja miért, de nem értették.) Upsz! Nem én vagyok az edző
- Bocsánat! Ne haragudjon! Fogalma sincs a lányomnak, hogy mit kell csinálnia. Nem baj, hogy segítek neki? - szabadkoztam összehúzott nyakkal. míg Petya a nem létező bajsza alatt mosolygott.
- Nem. Nyugodtan adjon tanácsokat.
Én adtam. Abban nem volt hiány. :) Elragadott a játék heve, az élmény, hogy látom Enit játszani és hallgat rám.
A második félidőben ráérzett az ízére. Futott, küzdött, harcolt a labdáért. Egyszer az ő védéséből indítottak és dobtak kosarat, máskor pedig birkózva tépte ki az ellenfél kezéből a labdát.
Meccs után nagyon megdicsértük.
- Anya, Te mondtad, hogy harcoljak a labdáért! Én harcoltam!
AZ ÉN LÁNYOM!!!!

Eni színre lép

Akcióban a csapat

U.I.:
Azóta volt egy edzés is, ahol már gyakorolt labdát vezetni, passzolni és védekezni. Meglepődve néztem, ahogy küzd, szinte verekszik a labdáért. Nem érdekli, ha elesik, ha földre kerül. (Három, négy sérüléssel gazdagodva ért véget a gyakorlás.)
- Anya, amikor az edző azt mondta, hogy képzeljük el, hogy a labda valami olyan, amit elvettek tőlünk és vissza kell szereznünk, én először Muffinra gondoltam, majd azt képzeltem, hogy a labda Magyarország és a barátaim. Azért harcoltam annyira. Hogy vissza szerezzem.