11 éve megszületett Angyalkám

2003. Március 28.-n megszületett az én kis Angyalkám. Tizenegy éve.  Tizenegy éve ajándékozott meg vele Isten és tizenegy éve adok hálát érte.

( E miatt a tizenegyes év miatt választotta Eni, hogy a szülinapját "Harry Potter"-esre vegyük. Ugyan is Harry tizenegyedik szülinapján kapta meg az első levelét, amelyben értesítették, hogy felvették a Roxfordba.) 

Talán már észrevettétek, amikkor róla írok, nem csak egy, de kettő, akár három névvel is illetem őt. Ez a mi kettőnk különleges kapcsolatához fűződik. Íme a története:

Ezernevű Tündér

Amikor megszülettem, Virág névvel ajándékoztak meg szüleim. Fel nem foghattam, hogy juthat eszébe valakinek ez a név! Még becézni se lehet. Vagyis lehet, de nem érdemes. Virágka? Vircsi? Fúj! Akkor inkább maradjunk az eredetinél.

Úgy gondoltam gyermekként, egy névnek tükröznie kell gazdájának a jellemét. Hogy lehet Virág neve egy olyan lánynak, aki katonákkal és autókkal játszik, focizik a grundon és verekszik a fiukkal!?  Na nem baj, majd lesz egy becenevem. Az sokkal jobban leírja az embert és egy szorosabb, belsőségesebb kapcsolatról árulkodik. Irigykedve hallgattam, ahogy mások különféle neveket kaptak és aggattak, vagy találtak ki egymásnak. Természetesen engem is „megillettek” egy-két virágnévvel, mint például: Büdöske, Csalán, vagy a Kaktusz, de ezek mind gúnyolódások voltak és szerencsére szárba szökkenésük után azonnal ki is száradtak.

Mit tehettem mást, kénytelen kelletlen beletörődtem és elfogadtam sorsom: ha Virág, hát legyen Virág. Most már büszkén viselem minden szégyenérzet nélkül. Sőt örülök, hogy ilyen különleges, régi magyar nevem van. Mégis bennem maradt az a vágy, vagy elképzelés, hogy becenév nélkül nem élet az élet, hogy egy becenév a szeretetem, a kötődésem egyfajta jelképe, kifejezése.

Így amikor megszületett Robi, alig vártam, hogy becenevet adhassak neki, ezzel is elmélyítve kapcsolatunkat. (Fogalmam sincs miért gondoltam, hogy a Robi nem megfelelő számára?) Robi imádott csimpaszkodni, kapaszkodni, mászni. Mint egy igazi kis makimajom. Nyughatatlan, örökmozgó természetét találóan írta le a Maki név. Sajnos nem sokáig élvezhettem ezt a nevet. Robi már ovis korában kifejezte, jobban örülne, ha csak Robinak hívnám. Egyszerűen és szimplán. Minden adalék és becézés nélkül. Halványan megpróbálkoztam a Mikamakkával is enyhítve a Maki pejoratív jelentését, hátha az a baj, de nem. Ezzel is kudarcot vallottam.

De nem adtam fel! És milyen jól tettem!  Eni világra jöttével, kiélhettem minden bennem rejlő kreativitást, és mint egy átszakadt gáton a víz, úgy hömpölygött belőlem az újabb és újabb becenév. Csibe, Csibebaba, Csibu, Csibubu, Csipi, Csipcsirip, Csingiling, Csipetke, Slafi, Slagabuga, Slömpötyöm, Babu, Gyönyörűm, Gyöngyvirágom, Gilingalang, Tündérke, Kiskirálylány, Hercegnő, és még sorolhatnám mi minden más hagyta el a számat az évek során.

Gügyögtem, gurguláztam, becézgettem megállás nélkül. Eni pedig imádta. Szerette. Kisajátította. Senki másnak nem mondhatok beceneveket csak neki. Ha véletlen másnak is kitalálok egy becézést, rögtön figyelmeztet: „Anya ezek az én neveim, nem mondhatod másnak! Csak engem becézhetsz!” Sőt senki más nem illetheti Őt ezekkel a nevekkel csak Én. Páran megpróbálkoztak. Nem lett jó vége.  

Ez lett a mi kettőnk különleges kapcsa. (Meg a talpacskájának a masszírozása, amit minden reggel felém nyújt és így szól:”Anya megmasszírozhatod a cuki lábam.”) Boldogan fogadta és fogadja az új neveket és büszkén viseli mindegyiket. Nem is lehet egy névvel leírni Őt, hisz ezerszínű természetére ezer név is kevés.

Ő az Én Ezerarcú, Ezernevű Tündérem!