Egy újabb őrült szombat

Ez az élet rendje. A dinamikája. A lüktetése. Egyszer semmi, majd máskor minden. Minden egy napra esik. Mindenki valahogy, valamiképpen ugyan azt a napot, ugyan azt a hétvégét választja. Miért is lett volna most másképp?
Már pénteken zúgott a fejem. Egész héten biztattam magam, ahogy Micimackó:"Gondolj! Gondolj! Gondolj!" Hogy fogom Csibukámat elvinni a "Bright Light Girls" találkozóra, ami Marlboróban van (egy órára tőlünk), majd eljutni valahogy a Boskola március 15.-i ünnepségére, Lexingtonba és felkészülni a délutáni magyar bulinkra, amit természetesen mi szervezünk Arlingtonban?
És amikor még mindig gondolkodtam, gondolkodtam, és telefonáltam, telefonáltam (hátha valaki besegít és elviszi Csibut), Robikám bedobott péntek este egy újabb programot szombatra, amit a tiniknek szerveznek.
...
Szombat reggel. Petya korán kelt. Én is. Petya elugrott bevásárolni, hogy beszerezze az útólsó kellékeket és hozzávalókat a partira. Kicsit szomorkás volt. Kint szeretett volna főzni a szabadban. Az útólsó pillanatban sikerült beszerezni, bográcsot, lábat, fahasábokat, amikor "véletlen" rátalált egy internetes oldalra, ahol arra figyelmeztettek, hogy Arlingtonban huszonötezer dollárra (5,5 millió Ft) büntetik a tűzrakást. Ennyit a kinti sütögetésről.
Én újra ellenőriztem és begyakoroltam a néptánclépéseket. (Enit szerettem volna megkérni, hogy segítsen, de Ő olyan lépéseket mutatott, amik bár csodálatosak voltak, de egyáltalán nem egyszerűek. "Kezdőknek tanítunk Kicsim! Kezdőknek!" "Akkor te csináld!"-és azzal magamra hagyott.) Megjött Petya. Eni a Bright Light-ra készült, Petya hagymát pirított. Robi krumplit pucolt. Én a játékokat készítettem elő: fűrészeltem, kötözgettem, kutatgattam. Majd krumplit pucoltam.
Telefon. Valaki segítséget kért fuvarral. Gyors kalkuláció a fejemben: "Nem fér bele." Sajnos most nem tudtunk segíteni.
Villám ebéd, hogy legyen valami a pociban. Út Natickba. Ott adtam át Csibut, mint egy stafétabotot, hogy majd tovább mehessen Marlboróba. Irány haza! Mikor tévedjen el az ember, ha nem akkor amikor siet? Pedig a GPS-t követtem. Makacsul vissza akart vinni egy, már nem létező útra. Oké, régi módszer: "Mit mondanak a táblák? Merre menjek?"
Végre otthon. Ki se szálltam. Robi be és már indulás. Útközben eszembe jutott, hogy nem véglegesítettük, hogy hol adom át Robit: ők jönnek érte, vagy én adom át Anne-Meréknél? Telefon. Mindenki össze volt zavarodva. Csak én nem, de ez nem segített. Anne-Mer kedvesen mosolyog: "David úton van hozzátok, hogy felvegye Robit." Elkerültök egymást. Indulás haza. Valószínű ekkora már megsokszorozódtak az ősz hajszálaim a fekete festék alatt. Újra otthon. Robi ki, én pedig dúlva-fúlva irányba vettem Lexingtont. Mély levegőket véve imádkoztam. Mi lehet a legrosszabb? Elkések? Előfordul.
Március 15.-i ünnepség. Nagyon kreatív és szívmelengető volt. Nem értem rá a végén gratulálni. Pattantam. Irány haza. Ismét. Útközben még össze szedtem az olasz kenyereket a gulyáshoz.
Míg összepakoltunk, Robi megérkezett. Indulhatunk!
...
A buli félelmetesen jól sikerült. Mindenki kitett magáért és bátran főztek, sütöttek magyar ételeket. A gulyásleves mellett volt, túrógombóc, körözött, kakaós csiga, párolt lila káposzta, rakott krumpli és pogácsa.

Gulyás leves 

Terülj terülj asztalka

Egy kis diavetítéssel kezdtük a magyar estet. Képzeljétek, még sose láttak puli kutyát és azt se tudták, hogy nekünk magyaroknak köszönheti a világ a c-vitamint, a holográfiát, a golyóstollat és a dinamót.

Külön erre az alkalomra felkutattam régi magyar játékokat. Nagy sikere volt. Mindenki részt vett:

Puli (felmosó rongyból) futtatás 

Diótörés.
Ez csak egy valakinek sikerült: Lilinek.
Kicsit frusztráló volt. Gary szerint nem véletlen hogy depressziós a magyar nép, ha ilyen játékaink vannak.

Együtt lépegetni

Huszár játék

Gombozás. (mint a "Pál utcai fiúk"-ban)

A tánc tanítást rövidre vettük. A szó szoros értelemben rengett a ház alattunk:

...
Estére még jutott egy kis vargabetű:
Eni kitalálta, hogy Liliéknél szeretne aludni. Gurulás haza. Kis kitérővel: Gary-éket haza dobtuk.
Otthon Csipi felrohant a ruháiért, Robi pedig összeszedte a kulcsokat. (Ja, nem is említettem, hogy a héten, Robi, egy barátunk nyuláról és két papagájáról gondoskodik. És aznap még nem ettek az állatok.) Ismét be az egész család a kocsiba. Öt perccel később Robi és én kipattantunk az autóból. Annyi időnk van, amíg Petya elviszi Enit és vissza ér értünk. Tizenöt perc.
Míg Robi az ételes tálat töltötte és a vizet cserélte, addig én az almot takarítottam. Hét-nyolc perc alatt végeztünk. Már csak a nyulat kellett visszakergetni a ketrecébe. Nyúl bent, ketrec zárva. Séta a csillagos ég alatt. "Akcióban a Szabad család"- szólt Robi belém karolva.
Sűrű nap volt. Az akció letudva, a misszió teljesítve. Jöhetett az ágy.

(többi kép a facebookon)