Az első alkalommal egy történetet szeretnék veletek megosztani. Egy prédikáción hallottam és azóta is itt zümmög a fülemben. Meghánytam- vetettem, megrágtam, megemésztettem. Kicsit átformáltam. Amolyan "virágosra".
E történet a régi időkről szól. Abból az időből, amikor a törvény még törvény volt, az igazság igazság. Nem lehetett megkerülni, kimagyarázni, elferdíteni.
Létezett egy város. Egy olyan város, amely arról volt híres, hogy nagyra tartja az igazságot és betartatja a törvényt.
Egy nap egy tolvajt vittek a bíró elé, akit már másodjára kaptak rajta lopáson. Az egész terem zúgott a felháborodástól, a haragtól. Az épület hatalmas falai, kongva visszhangozták az emberek dühét. Igazságot! Igazságot! Dübörögték az indulatok. A károsultak a törvény betartását követelték. A törvény pedig halál.
A Bíró nem hezitált, kész volt kimondani az ítéletet. A kalapácsot a magasba emelte, hogy lesújtson vele megpecsételve döntését. Ám ekkor egy szelíd hang tört utat magának:
- Irgalom! Irgalmazzon gyermekemnek!
A hirtelen beállt csendben egy öreg, idős anyóka csoszogott a Bíró elé:
- Könyörögve kérem! Kegyelmezzen gyermekemnek!
- Nem érdemel kegyelmet! Már másodszor kapták rajta lopáson.
- Ha megérdemelné, akkor már többé nem hívnák kegyelemnek.
"Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.
Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt.
Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.
Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz.
Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk."
Zsolt. 103: 10-14
"Akkor értjük meg igazán a kegyelmet, amikor képesek vagyunk azt elfogadni és tovább adni másoknak"
The first time I want to share a story with you. I've heard it during a sermon and it still is echoing in my ears. I kept on digesting it and I molded it to reflect my "Virág(Flower)-style".
This story comes from the ancient time. The times when law was law and justice meant justice. There was no way to bend it and to get around it.
There was a city. A city that was famous for upholding righteousness and truth and keeping the law of the land.
One day they took a thief before the judge who has been caught stealing the second time. The whole courtroom was full of noise of indignation. The walls were echoing the people's anger. Justice! Justice! They cried with indignation. The aggrieved party wanted justice to be served. The law demanded death.
The Judge was not hesitant. He was ready to pronounce the sentence. He raised the mallet and his hand was coming down sealing the decision when a gentle voice was heard through the crowd.
- Mercy! Please, have mercy on my son!
In the stillness that came over the room suddenly an old lady shuffled to the judge's seat.
- I beg you, please, have mercy on my son!
- He does not deserve mercy! He was caught stealing the second time.
- If he would deserve it that would not be mercy anymore.
He does not treat us as our sins deserve or repay us according to our iniquities.
For as high as the heavens are above the earth, so great is his love for those who fear him;
as far as the east is from the west, so far has he removed our transgressions from us.
As a father has compassion on his children, so the LORD has compassion on those who fear him;
for he knows how we are formed, he remembers that we are dust.
Psalm. 103: 10-14
"We understand grace only when we are able to accept it and then pass it on to others."
No comments:
Post a Comment