Hamar sötétedig. És a sötétséggel a fájdalmak is hamarabb jönnek. A mindennapok forgataga, élménye elnyomja, elrejti, jótékonyan elfedi mindazt ami gyógyíthatatlan. Ám az est közeledtével, a lélek elcsendesedésével utat tör magának. Felszínre lopózik, kikukkant a szív rejtekéből. Ott van. Még ha napközben láthatatlan is.
"Miért nem engeded magadnak, hogy élvezd az életet? Pont most volt egy csodálatos estéd?" - kérdeztem Robit, miközben karjaim ölelték.
"Félek. Nem akarok úgy járni mint Frodó."
"Miért mi történt Frodóval?"
"Amikor Mordor kapujában jártak Samu azt mondta: "De szívesen ennék a megye epréből!" És erre Frodó azt válaszolta: "Én már nem is emlékszem az eper ízére!"
"Én nem akarom elfelejteni Magyarországot! Félek, hogy nem fogok emlékezni."
"Ó Kicsikém! Emlékezni fogsz! Benned van! Itt és itt!" - mutattam gyengéden a fejére és a szívére. - "A fontos dolgokat, emlékeket, nem felejtjük el."
"Az emlékek azok, amelyek a testet belülről átmelegítik,
ugyanakkor darabokra szaggatják."
(Murakami Haruki)
"Az emlékezéshez nem emlék,
hanem szeretet kell,
S akit szeretünk,
nem feledjük el."
(William Shakespeare)
"A múlt emlék, a jövő titok, a jelen ajándék."
No comments:
Post a Comment