Ez nálam kimaradt. Gyermek koromban puskám, késem, indián fejdíszem, kisautóm és labdám volt. Nem tudtam mit kezdeni a babákkal és nem is akartam. Hős akartam lenni a Vad-Nyugaton, lovon vágtatni, kincset keresni. Úgy éreztem minden izgalmas dolgot, minden kalandot a fiúknak tartanak fent és én legfeljebb, "otthon maradhatok főzni". (Még most se én vagyok a szakács családunkban. Hm. Talán ide nyúlnak vissza a szálak? Ez az oka, hogy nem szeretek főzni?)Bár vágytam, hogy Csibuban felfedezzek pár anyai vonást e téren, nem erőltettem a dolgot. Élvezettel néztem, ahogy összeválogatja a ruháit, ahogy kipróbálja az ékszereim és a szökőévben egyszer használatos körömlakkjaim. Annyira lány, amennyire csak lehet. Még vásárolni is szeret!
Ám pár napja meglepett. Egy Hófehérke feldolgozást néztünk, amiben a Hófehérke verekedett, kardozott. Csipi szemei felragyogtak és szinte felpattant a kanapéról, ahogy lélekben együtt küzdött a hercegnővel.
"Anya, az ilyen hercegnőket szeretem! Csinos, de meg tudja magát védeni."
"ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!!! Ez az én lányom! Azért mégis csak akad benne pár anyai gén!"- sóhajtottam magamban -"Gyönyörű, kis Amazonom."
Dagadozhat a kebled, ős,
ReplyDeleteHa a lyánykád verekedős.
:))))))
Köszi. Bár a verekedéstől nem kell tartanunk. :)
DeleteHmmm. Ez a Hófehérke feldolgozás Borónál is sorsfordító volt. Azóta aprítja a srácokat az osztályban. Évekig könyörögtem, hogy legyen belevalóbb, és védje meg magát. A film óta meg azért, hogy legyen már hercegnőcisebb, és ne bántsa szegény fiúkat, akik teljes zavarban vannak a tehetetlenségtől, mert ha visszaadják, gonoszak, ha nem adják, mamlaszok... Akárhogy is nézem, 22-es csapdája számukra. "Naná, pont ez benne a lényeg!"-mondta erre Boró kajánul csillogó szemmel... azóta eltelt majd két év, és kezd róla leszokni, de a hatás, hogy egy lány lehet bátor és öntudatos, meg szelíd és csinos egyszerre, azóta is tart. :)
ReplyDelete