Vihar

Közeledik. Lassan. Komótosan. A levegő megtelt feszültséggel. Ó ha csak ennyi lenne! Ó ha csak megtelt volna! De nem! Szikrázik, villámlik és mennydörög. Hosszan mérgesen. Szinte minden nap.
Robi, mert jön az elkerülhetetlen. A felvételi. "A mindent eldöntő megmérettetés."- gondolja Ő.
Eni, mert nem utazhat. Ő itthon marad. Velem.
Bár túl lennénk rajta! Bár magunk mögött tudhatnánk! Eddig is közeledett. Az "előrejelzések" világosak voltak. Ám most valóban itt van. A felhők pedig, fenyegetően sötétlenek.
Én eldönthetem, hogy villámhárító, vagy napsütés szeretnék e lenni.
Megvallom, legtöbbször beállok a sorba. Villámokat szórok én is. Nagyokat csattanó, mindent bevilágító villámokat.
Van mind dolgoznom, imádkoznom.

"teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel;

 viseljétek el egymást szeretettel,"

Ef. 4:2

Ha reményt szeretnék adni, ha Istent szeretném megmutatni:

"És amikor elvonult az Úr, 

nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; 

de az Úr nem volt ott a szélben. 

A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. 

A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. 

A tűz után halk és szelíd hang hallatszott." 

I Kir. 19:11-12

Szelíd hang. Fel van adva a lecke.