Tanulás

Már épp kezdtem hátra dőlni. Lógatni a lábam. Már épp bele törődtem, hogy ez kimarad az életemből. Pedig alig vártam, hogy a gyermekeim elsőbe menjenek és újra felfedezzem velük az általános iskola rejtelmeit. Gondoltam ez jó lehetőség lesz az elfelejtett, eltemetett tudást előszedni, előkaparni. Ha még ott van valahol.
Eddig nem kellett velük tanulnunk. Nem volt szükség a délutáni: "Anya ülj mellém és segíts!"-re. Vagy mert nem akarták, vagy mert nem igényelték, vagy mert a nagyszülők, nagynénik, barátok (az elmúlt évben) átvették ezt helyettünk. Ám most vége a jó életnek, a láblógatásnak, a hátra dőlésnek. Tanulunk! Készülünk az otthoni megismertetésre.
Mindenkinek ilyen nehezen megy ez? Más is elveszti a türelmét? Hogy csináljátok tanárok?! Nem is tudom mi zavar jobban? Az, hogy ők nem veszik a lapot olyan gyorsan, ahogy én szeretném, vagy az, hogy az eltemetett tudás, olyan jól el van temetve, hogy hiába kapirgálom a felszínt. Ide csákány kell vagy robbanószer.
Számolom a napokat mikor lesz már vége.
Türelem! Türelem! Türelem! Magammal és velük is.