Főzőcske de okosan

Ott ültem tehetetlenül. (Januárban.) Na "most légy okos Domonkos!" Mit csináljak? Mihez kezdjek? Petya sehol és az én kicsi lányom nem könnyíti meg a dolgomat.
Pedig próbálkozom! Próbálkoznéééééék! Isten lássa lelkemet, megtennék mindent!

Köztudott azok körében, akik ismernek, hogy nem vagyok egy nagy szakács. Tudnék én főzni , ha akarnék... Hát ez az! Ha akarnék! De ahogy a jó, édes anyám mondaná: "Nem akarásnak nyögés a vége." És én nyögtem tisztességesen házasságunk kezdetén. Nyöszörögtem, jajgattam, frusztrálódtam. Majd jött a barna hercegem, ló nélkül, és megmentett: "Főzök én helyetted!"- mondta és idestova tizenhét éve hősiesen kitart e mellett az ígérete mellett.


De amikor nincs itthon! De amikor elutazik! ....
Akkor azért én is össze tudom kapni magam. És kapnám is ha hagynák, de nem hagyják!
"Anya eszek én reggelizőpelyhet, meg pizzát, amíg apáék elutaznak."- ajánlotta kedvesen Csibefasírt.
"Tudok én is főzni ám!"
"Igen, de nem szeretném ha frusztrált lennél." Ezzel az érvvel nehéz vitatkozni.
"Na de mégis. Megígérem, hogy nem leszek... Mit főzzek neked?"
Csibu elgondolkozott, majd elkezdte sorolni: ezt ne, ... meg azt sem ... és ezt se szeretném.

Ott ültem tehetetlenül. Mit csináljak? Mit főzzek? Mert az "ezt-nem" ételt, meg az "azt-sem" ételt nem ismerem. Nem beszélve az "ezt-se"-ről. Adnék én! Főznék én szívesen! De mit?


És ekkor belém nyilallt egy gondolat. Amikor én arról beszélek, hogy mit nem szeretnék, és mit nem akarok, azzal nem sok mindent érek el. Nem tudok előre menni, hatékonyan cselekedni. Nem megyek semerre, csak áldozatává válok a "nem" -nek.

"A pro-aktív ember határozottan kimondja, 

hogy mit szeretne, mit akar és mi a célja.

A reagáló áldozat, arról beszél, 

mit gyűlöl, mit nem szeret, mi ellen áll fel."

Ugyan így, ha Istentől kérek, jobban mondva, elmondom neki, hogy mit nem kérek, Ő is csak ott áll és néz, ahogy én néztem leánykámra: "Jól van fiam, jól van, most már tudom mit nem akarsz! Na de azt is elmondod végre, hogy mire vágysz és mi az amit szeretnél, hogy adjak neked?"

"Kérjetek, és adatik nektek,"

Mt 7:7

Amikor nem csak tudod, de érzed is Isten gondoskodó kezét

Lemaradtam. Lassan, több mint egy hónapja történtek ezek az események, de muszáj leírnom két okból is: mert a fiúk nem hajlandóak és rám marad, mert annyira hihetetlen és csodálatos, hogy mindenkinek tudnia kell róla.
Hol is kezdjem? (Volt magyar tanárom mondaná: "Az elején.")




Január 17:

• Napok óta érzelmekkel , félelmekkel, aggodalmakkal küzdött Robi. Mi lesz ezen a napon? Milyen feladatok várják? Képes lesz megoldani? Bírni fogja? Épphogy előző nap szállt le a gépe. Hat óra időeltolódás, 16 óra utazás után képes lesz koncentrálni? .... Ám reggel kipihenten ébredt. 11 órát aludt, a "jetlag" (időeltolódásból fakadó fizikai nehézség) ellenére: "Kész vagyok vizsgázni. Nem félek!" 
• Magyar írásbeli után: "Apa, nem fogod elhinni! Isten milyen hatalmas! Képzeld el az esszékérdés ugyan az volt, mint amit Amerikában már meg írtam 3 oldalban: Miért jó kézírást tanítani?"
• Matek írásbeli után ismét ragyogó arccal újságolta: "Apa ez totál Isten volt! Öt perccel hamarabb befejeztem, volt időm még leellenőrizni is. Az útólsó feladat pedig, nem fogod elhinni, ugyan olyan volt, mint amit két hete elmagyaráztál. Tudtam mindent!"

Pár nappal megtudtuk az eredményt is: magyar 45 pont, matek 46 pont lett 50-ből. Jöhettek az előrehozott szóbelik és a nyolcadikos félévi vizsgák. A Fezakasból egy nagyon kedves levelet kaptunk:

Kedves Apuka!

Én is örültem a találkozásnak, és csak azt tudom "mondani", hogy Róbert 
nagyon-nagyon szimpatikus gyermek, gratulálok hozzá 
Pont most néztem meg a dolgozatát, a magyar írásbelije 45 pontos, a 
matematika 46 pontos, így az összpontszáma 91 pont, ami nagyon jónak 
számít...
A hivatalos jelentkezés további menetét, ugye tudják?

Jutott azért idő egy kis pihenésre, szórakozásra is barátokkal, családdal.

Január 26:

• Reggel 8-kor sms: "Törölték a járatukat az érkező vihar miatt. Hívja fel a társaságunkat!"
• Petya lázasan telefonál mialatt lemerül a telefonja és szétkapcsol. ... Töltés! ... Telefon: "Valahogy juttassanak át a keleti partra!" "Frankfurton keresztül Newark-ba el tudnak jutni, de a gépük 10-kor indul."
• "Robi 15 perced van, hogy összepakolj!" Gyorsan, ügyesen bedobálnak mindent a bőröndökbe (csak a parenyica sajt maradt a hűtőben Eni nagy bánatára.) és már szaladnak is a taxihoz.
• 9.10-kor a taxiban " Mihamarabb ki kell jutnunk a reptérre. Tízkor indul a gépünk!" A taxis pedig száguld.
• Ez alatt mi alukálunk Enivel, mit sem sejtve.
• Ébredés után rögtön hívom Petyát: "Merre vagytok?" "Frankfurtban vagyunk Newarrkba érkezünk és onnan vonattal Bostonba." 
• Egész nap másról se tudtam imádkozni, csak, hogy érjenek haza a vihar előtt, de ha ez veszélyes inkább maradjanak Newarkban.
• Mindenki az érkező viharról beszél. A boltok tele vannak emberekkel.Vásárolnak. Én forró dróton Ilditől kérek tanácsot, mit csináljak és mennyire kéne nekem is pánikolnom. Az internetről még azt is megtudom hogyan lehet meleget varázsolni, ha elmenne az áram.

• Neki állok életem első gulyáslevesét főzni, hogy meglepjem a srácokat. Apósom lépésről lépesre támogat a Facebook-on keresztül.
• Ildi négy körül hív: "Eltörölték az összes vonatot mára. Nem indítanak többet." Akkor Isten így döntött. Ez lesz a legjobb és legbiztonságosabb.
• 16.15-kor leszáll a gépük, majd szerencsésen megérkeznek Ildiékhez New Jersey-be. 

Január 28:

• Végre indulhatnak haza Bostonba.
• Reggel 5.30-kor ébredés, hogy 6.15-kor induljanak Janival a New York-i buszpályaudvarra.
• 6.15 nem indul el Jani autója. ... Nem baj van másik! ... Nem indul el Ildi autója sem. ... Nem baj van másik! ... Nem indul el a céges autó sem. ... Ez már baj, mert nincs másik! 
• 6.30 az autó mentő 50 perc múlva ígéri, hogy kiér. Nem elég. Jani öccse menti meg a helyzetet átjön és "bebikázzák" az autót.
• 7.10 indulás. A GPS szerint 8.25-re érkeznek meg az állomásra, ahonnan 8-kor indul a busz. Petya:"Buddy, készülj fel, hogy egy későbbi busszal tudunk csak indulni!" "Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem! Két napja haza akarok jutni! Nem akarok többet várni!"
• Jani lába a gazpedálon. Petya átkapcsolt "WAZE"-ra. (Másik típusú GPS, jobban figyelembe veszi a forgalmat és alternatív utat kínál föl.) 
• Az előre jósolt menetidő egyre csökken. ... A forgalom megszűnik. ... Szabad az út! ... De eléggé?
• 7.55 Jani megáll a parkoló rámpájánál. Petya és Robi kiugrik és rohannak. De hova is? Információ zárva. Talán a biztonsági őr tudja: " A Bostoni járat talán az 50-ről indul." Ekkor kilép egy fekete hajléktalan a mosdóból, aki meghallja a beszélgetést. "Nem, nem onnan indul!" -szól-"Hanem a 87-ről. Kövessenek, megmutatom." "De most indul, nyolckor." "Akkor fussunk." Elől a hajléktalan, utána Petya és Robi.
• 8.05 a busz bent áll. A sofőr kilépett még egy vízért indulás előtt.
• A srácok a buszon. Négy órás út után újra találkozunk.

február 13. és 14.

• Pénteken Mei-el tanulmányoztuk a bibliát. Amint belépett a lakásba megjegyezte:"Gáz szag van.! "Igen? Én nem érzem. Talán a sütő, most kapcsoltam be."
• Másnap szombaton ismét találkoztunk. Imánnal jöttek át. "Gáz szag van." jegyzi meg ismét Mei. 
• Petyáért kiáltottam:" Honey! Mei szerint gáz szag van! Megnéznéd?"
• Ő gondos férjként lement a pincébe és körbe nézett. Vagyis körbe szaglászott. Nem érzékelt túl erős szagot, de a feje kicsit megfájdult. Áthívta a tulajt a szomszédból. Ő se talált semmi kihívót.
• Biztonság kedvéért, na meg a következő, beígért vihar miatt kihívtuk a szerelőt is.
• Meg is találta a szivárgást. Valahol kintről bejövő csővel volt a bibi. "Kint van a gázóra?" "Kint."
• Lapátra fel. Petya és a szerelő kibányázta a mérőeszközt a hó alól.
• Ott volt a kutya elásva. A kinti gázóránkat ellepte a hó és a jég, aminek köszönhetően megrepedt a cső. S bár kint van a házon kívül, a hótakaró miatt nem tudott elillanni a szabadban és vissza szivárgott a házba. Ezt érezte Mei. 
• Mei-nek és Istennek köszönhetően a vihar előtt megjavították. 

Super bowl

Még egy nagyon amerikai dolog.
Napok óta másról sem szólnak a hírek, a post-ok. Napok!!! Hetek. Erre készülnek, erről beszélnek az emberek. Főleg most itt nálunk, hisz a csapatunk, Patriots, bejutott a döntőbe. Lázban ég New England. Ma este eldől minden. Kinek a csapata lesz az idei legjobb.
Az emberek beöltöznek a csapatuk mezeibe, színeibe. Aki teheti élőben nézi. Aki nem, és ez a többség, előkészül az otthonában, barátok társaságában, mert ma este szinte minden szem a képernyőre mered. Olyan mint a foci VB. Csak itt nincs kordon, rendőri roham osztag, verekedés, az ellenfél szurkoló táborának püfölése  vagy gyalázása. A bírók persze itt is kapnak kritikát és itt is mindig mindenki jobban tudja mit kellett volna csinálni.
Go Pats! Mi is beöltözünk!

Hihetetlen útólsó két percet éltünk meg! Izgalmas játék volt.

ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! Hallottatok már ilyet???? Vagy csak én nem???!!!

Boldogan, gyanútlanul indultam kosarazni. Boldogan!!!!  ... Gyanútlanul!!! ... Lelkesen!!! ... Végre bemutathatom az én "kicsikémet". A gyönyörűen feldíszített kosárlabdámat.


Hangosan köszönök, hogy mindenki észre vegyen:Boldog Új Évet! (Idén, még nem voltam lent játszani.) Átöltözöm. Felhúzom a kosárcipőm, mialatt mosolyogva oldalra sandítok. "Már nekem is van labdám!" Újult erővel melegítek. Alig várom, hogy gyakorolhassak, hogy megosszam a "szépségem". Felmegyek a pályára és dobok párat a kosárra. Az egyik lány leszedi a lepattanóm. Megforgatja a kezében a labdám. Furcsán tekint rá, majd eldobja. Nem nyúl érte többet. Nem török le. Még nem. Haj, na de mi jön később!!! Ismét gyakorlok egy kicsit , majd Julie-nak büszkélkedve mutatom mim van.


-Hm.-mondja. "Mi az, hogy Hm?" - Férfi kosárlabda?
-Mi????? - azt hittem az angolommal van baj. -Milyen labda?
-Férfi? - Kérdezi újra. "Hogy lenne már férfi, amikor gyönyörűen kidekoráltam virágokkal!"
-Miért van férfi és van női kosárlabda??????

És kérem alássan, van! A női kisebb és könnyebb. A férfi nagyobb és nehezebb. És nekem milyen van???? Na, milyen???
Férfi! Gyönyörűen, nőiesen, kecses vonalakkal feldíszített és kidekorált férfi kosárlabdám van.
Még most sem térek magamhoz!

Ó ha hamarabb tudtam volna!

Csoda történt! Márpedig csodák vannak, csak ki kell várni. Erre mégsem számítottam. Elfogadtam a tényt. Nem akartam változtatni rajta. Még is változott. Arra meg pláne nem gondoltam, hogy így és ezért!

Mint tudjátok Robikánk kedvenc szimatszatyrával érkezett az Egyesült Államokba. Le se akarta venni. Hozzáforr-ott. Hozzátapadt. Mint egy pajzs, körül ölelte, védte sebzett szívét. A régi szép emlékek, egy szeletke Magyarország, ott volt vele. Ott függött a vállán, bármerre járt. "Én nem vagyok egy kalandor. Nem szeretem a változásokat!"- vallotta meg Robi.

Bár kicsi szíve begyógyult, a szimatszatyor maradt. ... és foszlott. ... és foszladozott ... 

Petyával úgy döntöttünk Karácsonyra meglepjük egy új táskával. Kicsit nagyobbal és egy kicsit strapabíróbbal. Petya meg is találta a megfelelőt. "Én is akarok egy ilyet!" - kiáltottam fel, de férjecském egyetlen pillantásából megértettem: már kinőttem abból a kórból.

Izgatottan vártuk a szentestét. Tetszeni fog neki? Hajlandó lesz lecserélni a jól megszokott és hozzánőtt táskát? Alaptalan volt a félelmünk.
Első látásra szerelem. 

A táska "hatalmába kerítette", "megigézte"! Robi leadta a rendelést apjának: iránytű, zseblámpa, bicska, elsősegély készlet.
"Kész vagyok a KALANDRA!" - mondta.

Ó ha hamarabb tudtam volna! Hamarabb megveszem a táskát. :)

Na jó, Istennek is van köze a dologhoz! :) Köszönöm Neki!

Vihar

Közeledik. Lassan. Komótosan. A levegő megtelt feszültséggel. Ó ha csak ennyi lenne! Ó ha csak megtelt volna! De nem! Szikrázik, villámlik és mennydörög. Hosszan mérgesen. Szinte minden nap.
Robi, mert jön az elkerülhetetlen. A felvételi. "A mindent eldöntő megmérettetés."- gondolja Ő.
Eni, mert nem utazhat. Ő itthon marad. Velem.
Bár túl lennénk rajta! Bár magunk mögött tudhatnánk! Eddig is közeledett. Az "előrejelzések" világosak voltak. Ám most valóban itt van. A felhők pedig, fenyegetően sötétlenek.
Én eldönthetem, hogy villámhárító, vagy napsütés szeretnék e lenni.
Megvallom, legtöbbször beállok a sorba. Villámokat szórok én is. Nagyokat csattanó, mindent bevilágító villámokat.
Van mind dolgoznom, imádkoznom.

"teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel;

 viseljétek el egymást szeretettel,"

Ef. 4:2

Ha reményt szeretnék adni, ha Istent szeretném megmutatni:

"És amikor elvonult az Úr, 

nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; 

de az Úr nem volt ott a szélben. 

A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben. 

A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. 

A tűz után halk és szelíd hang hallatszott." 

I Kir. 19:11-12

Szelíd hang. Fel van adva a lecke. 

Nem baj, ha nem vagyunk tökéletesek - It isn't a problem if we are not perfect!

Boldog Új Évet!
Még csak pár órát töltettem 2015-ben, de már megvolt az első "AHA!" pillanat. Az első rácsodálkozás. Az első, idei felismerés, ami radikálisan megváltoztatja ezt az évemet.
Egy izgalmas könyvet olvasok, a címe:"Being Happy", Tal Ben-Shara,Ph.D -től. Az alcím: "Nem kell tökéletesnek lenned, hogy egy gazdagabb, boldogabb életet élj.
A mai nap érdekes kísérletről olvastam, amit gyermekekkel végeztek. Két csoportra osztották őket.

1. Teszt: Mindkét csoportnak ugyan olyan erősségű feladatot adtak.
1. Csoportot (fix gondolkodás), dicsérve, a tehetségükre koncentráltak:"Nagyon okos vagy!"
2. Csoportnál (Fejlődő gondolkodás) az erőfeszítést dicsérték:"Nagyon keményen dolgoztál!
2. Teszt: Gyerekek választhattak, hogy egy nehezebb feladatot oldanak meg, amiből tanulhatnak, vagy egy hasonlóan egyszerűbbet, mint az előző feladat.
1. Csoportból a többség a könnyebb feladatot választotta.
2. Csoport 90%-a a nehezebbet választotta, amiből tanulhat.
3. Teszt: Mindkét csoport olyan feladatot kapott, amit nehéz volt megoldaniuk.
1. Csoport, akiknek az intelligenciája volt dicsérve, szörnyen érezték magukat miközben szenvedtek, küzdöttek.  
2. Csoport, akinek az erőfeszítése volt kiemelve, élvezte a küzdelmet, a tanulást.
4. Teszt: Ugyan olyan erősségű feladatot kaptak mint az első tesztnél.
1. Csoport 20%-al rosszabbul teljesített mint legelőször.
2. Csoport 30%-al jobban teljesített, mint legelőször.

Dweck következtetése (Ő készítette a tesztet):"Ha az erőfeszítést értékeljük, azt tanítjuk a gyermeknek, hogy Ő kontrollál. Képes befolyásolni a saját sikerét. Ha a természetes intelligenciára helyezzük a hangsúlyt, kiveszük a kezükből a kontrollt, és nem adunk nekik egy jó receptet a bukás kezelésére."

Érdekes, hogy egy egyszerű szó, egy ártatlan dicséret nem is olyan ártatlan. 

Dweck:"A szülők azt gondolják, hogy magabiztosságot nyújthatnak a gyermeküknek azzal, ha a tudásukat, tehetségüket dicsérik. De ez nem működik. Pont az ellenkezőjét érik el. A gyermek abban a pillanatban kételkedni fog, amint nehézséggel, vagy bukással szembesül. Ha szülőként szeretnénk megajándékozni a gyermekünk, a legjobb amit tehetünk, ha megtanítjuk őket: szeretni a kihívást, élvezni a küzdelmet, tanulni folyamatosan és nem zavartatni magát ha hibázik."

Ha az intelligenciát dicsérjük azzal csak azt érjük el, hogy féljen a bukástól. Mert abban hisz, ha tényleg intelligens, akkor nem hibázhat. Ám ha az erőfeszítést hangsúlyozzuk, akkor a fejlődésre és nem az eredményre koncentrálunk. Nem számít, hogy sikeres vagy sem, ha keményen dolgozott. 

A fix gondolkodás, ami pérfékcionizmus, intenzív félelemhez vezet. Nem bukhatunk el, nem hibázhatunk, mert az katasztrofális. A fejlődő gondolkodás, ami az optimalisták jellemzője, a bukásban a tanulás, a fejlődés lehetőségét látja.

Hihetetlen mennyire perfekcionista vagyok! És hihetetlen, hogy ezt már "sikeresen" tovább is adtam! De hiszem, hogy még nincs késő, még van lehetőség. Tanulhatok és változhatok. (Végül is ez a könyv is erről szól.) 

Hajrá 2015! Koncentráljunk az útra, a folyamatra, a kalandra! Az eredményről meg majd Isten gondoskodik: 

Éppen ezért meg vagyok győződve arról, 

hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.

Fil. 1:6

Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, 

mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint.

Ef. 3:20

Happy New Year! 
I've only spent a few hours in 2015 but I already had my first "AHA" moment. The first eye-opener. The first realization that will radically change my year! 
I'm reading an exciting book entitled "Being Happy" by Tal Ben-Shara, PhD. The subtitle says: You don't have to be perfect to lead a richer, happier life! 
I've read about an interesting experiment that was done on children. They were put into two groups. 

1. Test number one: Both groups get the same ten fairly difficult questions. 
1. Group A (fixed mind-set), gets praised for their intelligence "you must be smart at this!"
2. Group B (growth mind-set) gets praised for their efforts, "you must have worked really hard!"
2. Test number two: the children could choose between taking a new test that was difficult and from which they would learn and taking one that was easy and quite similar to the one they had just taken. 
1. From Group A most kids chose the easier test.
2. 90% of Group B chose the harder test that they could learn from.
3. Test number three: students from both groups were given a test that was too hard for them to solve.
1. Group A whose intelligence was praised were miserable as they struggled. 
2. Group B whose efforts were praised actually enjoyed themselves as they struggled and learned.
4. Test number four: The same level of difficulty as test number one was.
1. Group A, the "smart kids" performed  20% under their previous performance. 
2. Group B, the "hardworking kids" performed 30% better than the first time.

Dweck's conclusion (he did the testing):"Emphasizing effort gives a child a variable that they can control. They come to see themselves as in control of their success. Emphasizing natural intelligence takes it out of the child’s control, and it provides no good recipe for responding to a failure."

Interesting that this simple word, this innocent praise is not so innocent. 

Dweck:"Parents think they can hand children permanent confidence—like a gift—by praising their brains and talent. It doesn’t work, and in fact has the opposite effect. It makes children doubt themselves as soon as anything is hard or anything goes wrong. If parents want to give their children a gift, the best thing they can do is to teach their children to love challenges, be intrigued by mistakes, enjoy effort, and keep on learning."

Praising intelligence induces the fear of failure, because it engenders the belief that being truly intelligent ought to preclude the possibility of failure. In contrast, praising effort shifts the focus to the journey and away from outcome; whether one succeeds or fails matters less than whether or not one works hard. A fixed mind-set (the Perfectionist) leads to an intense fear of failure and to catastrophizing failure when it does happen; a growth mind-set (the Optimalist) leads to perceiving failure as an opportunity for growth and development.

It is unbelievable how much I am a perfectionist. It is also unbelievable how I have "successfully" passed this on. But I believe that it is not too late. There is opportunity to learn and chance. (That is what this book is about.) 

Let's go 2015! Let's focus on the journey, the process and the adventure! God will take care of the results. 

 being confident of this, that he who began a good work in you
 will carry it on to completion until the day of Christ Jesus. 

Philippians 1:6

Now to him who is able to do immeasurably more than all we ask or imagine,
according to his power that is at work within us, 
Ephesians 3:20