Egy esti beszélgetés - Bedside Conversation

Egyenesben vagyunk. Túl a nehezén. Túl az érzelmeken, a fájdalmakon. Ebbe a hitbe ringattam magam.

Nem voltam felkészülve a vulkánként kitörő érzelmekre és az azt követő könnyzáporra. Tehetetlenül ültem ismét az ágy szélén. ... Csiperkém ágya szélén. 

"Anya te nem tudod mennyi feszültség van a mosolyom mögött!" ... Valóban nem.

"Senki sem szeret. Senkinek nem vagyok fontos!" ... Hiába győzködném, a fájdalma túl erős. Mégis megpróbálom:

"De hát szeretnek, értékelnek az emberek. Látják a kreativitásodat. A szép munkáidat."

"A MUNKÁIMAT szeretik. Azt amit csinálok. De nem ENGEM!"

Tizenegy éves. Tizenegy.  Mégis képes megfogalmazni az emberek egyik legnagyobb félelmét, fájdalmát: "Szeretnek-e engem? Engem! Nem a tetteim, a sikereim. Elfogadnak-e "szőröstül-bőröstül"? Engem! Úgy ahogy vagyok! A másságommal, a hibáimmal együtt.   Szerethető-e az aki vagyok? A lelkem?" 

Erre a biztonságra, bizonyosságra vágyunk mindannyian. 

Ez az amivel megajándékozhatjuk egymást, mert ezt az ajándékot mi is megkaptuk:

"Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, 
hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk."
 (Rom 5:8)

"Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: 
Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk."
 (1 János 3:1)

We're all set. Over the hardships. Over all the intense feelings and pain. That was what I was telling myself. I was totally unprepared for the volcanic eruption of emotions and the tears that followed. I was sitting by her bedside powerless... By Eni's side.

"Mom, you don't know how much tension there is behind me smiling." ... I really did not.

"Nobody loves me. I'm not important to anyone!" ... I would reason to no avail. Yet I still try.

"But people do love you and appreciate you. They see your creativity and all your artwork." 

"They love my ARTWORK. What I do. But not ME!"

And she is only eleven years old. Eleven. Yet she was able to express one of our greatest fears and insecurities. "Do people love me?" Me! Not my actions, my successes. Do they accept me as just as I am. With all my differences and shortcomings. Is the person I am lovable? My soul?   

This is the security and the reassurance we all desire. This is the gift we can give each other since we have received it from God. 

"But God demonstrates his own love for us in this: 
While we were still sinners, Christ died for us." 
(Romans 5:8)

"How great is the love the Father has lavished on us, 
that we should be called children of God! And that is what we are! " 
(1 John 3:1) 

Hogyan kezdtük a második évet? - Starting Out Year Two

Egy év után, nem is tudom, hogy lehet e arról beszélni, hogy "Nagy utazás". Már nem utazunk. Már nem vagyunk idegenek. Nem érezzük magunkat külföldön. Otthon vagyunk. Kialakult rutinnal, ismerős szomszédokkal, szorosra fűzött barátságokkal.
Szívesen mondanám, hogy az élet máshogy megy itt. De nem. Legalábbis nekem nem. Itt is suliba járnak a gyerekek (végre elkezdődött),

itt is el kell menni a boltba és ....  itt is lebetegszik az ember.
Még el se kezdődött az iskola, de Csibebuba benyalt valami vírus szerűséget. Először azt gondoltam sima megfázás. Torokfájás, köhögés, takonykór, stb. Majd Robi következett. Ekkor sem gyanakodtam. Két beteg gyermek. Szokásos. Nem meglepő ha egy intenzív tábor után vannak. Valószínű, hogy kimerült a szervezetük. Ám pár nap után Petya és Verácska is elkezdte fújni az órát. Köhögtek, prüsszögtek. Lebetegedtek.
Egy, csak egy ember volt talpon a vidéken! Én. Büszkén tartottam magam. Ez az anyák feladata. Egészségesnek maradni. ....
De nem sokáig. "Aki áll vigyázzon el ne essék..." Isten úgy gondolta alázatra tanít. Tegnap belázasodtam. Beálltam én is a sorba. Vagyis befeküdtem. Véletlen se maradjak ki a "jóból."

After one year I am not sure if we can still talk about the "Great trip." We are not on a trip anymore. We are no longer strangers. We don't feel abroad. We are at home. We have an established routine, familiar neighbors, close friendships. 
I would love to say that life is different here. But it really isn't. Not for me at least. The kids go to school here too (it finally started). You have to go buy groceries... and you do get sick here too...  
School hasn't even started but Eni already got some ugly virus. I first thought it was just a simple cold. Sore throat, coughing, congested nose, etc. Then it was Robi's turn. I still wasn't suspicious. Two sick kids, That's normal. It isn't surprising that their bodies get weakened after a week long intense camp. But a few days later Petya and Veronika started showing symptoms. They were coughing, sneezing. They all got sick. 
Only one person remained standing! Me! I was holding up proudly. That is the task of mothers. To remain healthy... 
But not for long. "If you think you are standing firm, be careful that you don't fall!" God is teaching me some humility. I became just like on of them. I even had a fever. Not to miss out on all the "fun." 

Egy év

Egy éve vagyunk itt. Egy éve, hogy magunk mögött hagytuk az otthonunk, az addig kialakított, jól megszokott életünk, hogy belevágjunk a "nagy utazásba". A nagy kalandba. Fejest az ismeretlenbe. Nem volt egyszerű. Nem csak fizikailag, de lelkileg is nagy utat tettünk meg. Mindenféle-fajta módon tesztelve voltunk. Nem bántam meg. Nem bánom. Izgalmas látni, ahogy formálódunk, alakulunk, változunk, erősödünk.

Robi:

Kényszeredett mosoly.

Onnan, hogy ...
"Csináljunk úgy mint a pingvinek."
"Betelt a pohár! Nem megyek holnap suliba. Hazarepülök!" 
Esti sírások, zokogások. Harag és düh.
"Minden rossz Apa hibája, mert Ő döntött, úgy, hogy ide költözünk." 
"Istenem, ments meg ebből a pokolból." 

... odáig jutott, hogy...
Robi megkeresztelkedett: "Isten megalázott. Otthon szép lassan távolodtam Istentől. Magamban bíztam, nem benne. Itt nem tudtam magamban bízni. Minden összeomlott. Csak Istenben bízhattam."
"Isten jobban tudja, hogy mire van szükségem."
Folyamatos mosoly az arcon. Öröme átragad mindenkire. Nem lehet, nem boldognak lenni mellette.

Ám...
"Egyik szemem sír, a másik nevet. Nagyon jól érzem itt magam, de hiányzik Magyarország."

Felhőtlen boldogság.

Eni:
Onnan, hogy ...
Csendben, némán baktatott hazafelé apjával.... "Hiányzik Fanni! Hiányoznak a barátaim!"
"Nincsenek barátaim. Senki se foglalkozik velem. Mindenkinek megvan a barátja, én meg csak becsatlakozhatok valahova." - és már záporoztak is a könnyei. - "Te nem érted milyen érzés ez!"

... odáig jutott, hogy ...
"Lili a legjobb barátnőm. Ő megért, tudja, hogy min megyek át."
Mindenkit elámít a kreativitásával és a kézügyességével.


Ám ...
"Kedvenc városom Budapest."

Eni és Lili

Mi:

Tavaly a reptéren Boston felé

Onnan hogy ...
Beköltöztünk egy üres házba.
Pár embert ismertünk csak.
Eltévedtem és nem találtam az autóm, mert nem emlékeztem hova parkoltam.

... odáig jutottunk, hogy ...
Megteremtettük az itteni otthonunk.
Rengeteg új barátot szereztünk.
Már egyedül, GPS nélkül is oda találok egy-két helyre.
Petya befejezte a suliját. ÉLJEN!!!!!!!!!
Felfedeztem a festés örömét.
"A szívünk nőtt meg. Belefér mindkét ország. Mindkettőt szeretjük. Máshogy. Van egy itt-honunk és van egy otthonunk."

Idén a reptéren Boston felé 

"Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! 

Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! 

Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok."

Ézsaiás 43: 18-19

Szezon - Season

Mi a szezon? Ki mondja meg, mikor minek van szezonja? Én azt hittem tudom. De nem! Az még hagyján, hogy július közepén arról beszélnek a reklámokban, hogy "vissza az iskolába" és kész csoda, ha találok még fürdőruhát. Ne de, hogy augusztus elején halloween-es dekorációkba és kosztümökbe botlok, az már nekem is sok.

What is a season? Who is to say when something is in season? I thought I knew. But no, I did not! It is OK that is still  middle of July and in the commercials they are talking about "back to school" and it's a miracle if I find even a bathing suit. But at the beginning of August, I run into Halloween decorations and costumes, that's too much for me. 

Ezt találtam az egyik bolt polcán

augusztus elején október 

NYÁR VAN! Hova rohanunk? Hova sietünk?
Ki szeretném élvezni minden évszak gyönyörűségét!
Bajban lennénk, ha a természet is ezt az ütemet követné.

IT IS SUMMER! Where are we running? Why are we in a hurry? 
I want to enjoy the beauty of all seasons!
We would be in trouble if the nature followed this beat.

Virág: Egypercesek 9.: Macaron avagy a tökéletes sütemény

Körülbelül egy éve ismerkedtünk meg a franciák egyik nevezetes süteményével a macaron-nal. Lyonba látogattuk meg az egyházat és barátainkat, Franck-ot és Fabienne-t. Náluk ettünk először macaront. Finom volt és ízletes. Bár én nem estem hanyatt tőle, édességet kedvelő lánykámnak rögtön a kedvencévé vált. Meg is ígértette apjával, hogy ők is sütnek majd közösen egyet. "Megrendelem a macaron készítőt és kipróbáljuk."- egyezett bele Petya.
"Minek ehhez külön készítő? - kérdeztem döbbenten - Két habcsókot össze ragasztunk és kész!"
Elárulom nektek a választ: a macaron készítésnek művészete van. Nem lehet könnyedén venni. Mindennek pontosan úgy kell történnie, ahogy az elő van írva. Ez Petyának való. Ő imád olvasni. Még a használati útmutatókat is. Most is elolvasta. Egy évnyi várakozás után, amikor megérkezett végre a készlet, Petya azzal kezdte, hogy átböngészte, átolvasta elejétől végéig a leírást. Fel akart készülni. De lehet erre felkészülni?
Egy oldal csak arról szólt, hogy mik az általános hibák amik miatt a macaron nem lesz "tökéletes":

1. túl kerek héj - nem elég alaposan készítetted elő és keverted össze a tésztát  
2. lapos és repedezett héj vagy tökéletlen él - túl sokáig kevered és a tojás fehérjének keménysége sérült
3. darabos héj - nem volt elég finomra őrölve a hozzávaló
4. eldeformált héj - túl sok keverék került a lapra
5. repedezett héj - hamarabb kivetted a sütőből mielőtt ropogós lett volna vagy nem volt elég forró a sütő
6. felrobbant héj - nem lett eléggé összekeverve a tészta

Ezek után állj neki bátran macaron-t készíteni! Mentségükre legyen mondva, a következő oldalon több receptet is megadtak arra az esetre, ha a héjak tökéletlenre sikerülnének: "Mit csináljunk a tökéletlen héjakkal?" címmel.
Gondolom kitaláljátok, a mi héjaink tökéletlenek lettek. Laposak, eldeformáltak, repedezettek. De a mieink voltak!  Nem érdekelt, hogy tökéletlen, hogy repedezett, hogy nem úgy kerek ahogy a nagykönyvben meg van írva. A mienk volt, a mi "gyümölcsünk". Csak ez számított. Ahogy a "magyar narancs": kicsi, sárga, savanyú, de a miénk.

Az élet nem tökéletes. Nem tökéletesek a gyermekeink, nem tökéletes a férjünk vagy a feleségünk. Nem tökéletesek a szüleink a testvéreink, a családunk. Nem tökéletesek a barátaink és a barátságaink. (Mi sem vagyunk tökéletesek.) De a mienk! És ez számít! Még ha pici, sárga, vagy savanyú. Vagy esetleg repedezett, lapos és eldeformált is. De van! És a miénk!

"És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó."

I. Mózes 1:31

A végeredmény

Mit csináltunk a tökéletlen héjakkal? Megettük! Csak úgy, simán, magyarosan. :)

Festettem

Július 4.-i ünnepet elmosta az eső. Mit volt mit tenni, otthon maradtunk. Gondoltam itt az ideje nekem is kipróbálni a festést.
Az interneten kutakodtam, hogyan kell olajjal festeni. Bár nagy sikere lett Eni múltkori baglyának, úgy véltem, jobb egy-két fogást elsajátítani. Családunkban Petya az, aki elolvas minden útmutatót és leírást. Én zsutty, bele a közepébe. Minek húzni az időt? Majd rájövök útközben. Ám most félre téve mohóságom, türelmetlenségem, alázatosan végig olvastam pár tanácsot, figyelmeztetést.
Rögtön úgy éreztem neki se kéne állnom festeni. Ez bonyolultabb mint gondoltam. Kezdtem érezni ahogy nőtt bennem a feszültség és a frusztráció. Abba hagytam az olvasást. Ott egye meg a fene a jó tanácsokat! Biztos segíteni akarnak, de csak a kedvem szegik. Mennyivel egyszerűbb tudatlanságban maradni. Csak élvezni a festést, miközben fogalmam sincs éppen mit rontok el.
Ezt fogom csinálni! Bele vetem magam. Tudatlanul. Miután Petyától is megkaptam a zöld utat: "Ha elrontod, hát elrontod. Nem úgy tanul meg az ember festeni, hogy próbálkozik?", neki láttam és hagytam, hogy a festés élménye beszippantson.
A folyamat (mobillal):

A végeredmény:

Jobb? ... Vagy rosszabb?

Vissza érkeztünk. Vége a három hetes Magyarországi látogatásnak.

Hogy érzem magam? Mit éreztem otthon és mit érzek itthon? Kicsit össze vagyok zavarodva. Van honvágyam? Volt honvágyam?

Mi a honvágy? Nem tudom és ebből az következik, hogy nem, nem volt. Nem szeretnék megbántani ezzel senkit, de nem volt honvágyam az elmúlt tíz hónapban. Talán mert a huszonegyedik században a "Facebook" és a "Skype", na meg a "Viber" és az internet segítségével a több ezer kilométeres távolságok másodpercekre törpülnek.  Nincs is már távolság. Nincs hosszú várakozás egy rég feladott levélre, egy ki tudja hol járó csomagra. Minden itt és most van. Ha akarod. Vagy talán túl elfoglaltak voltunk. Talán az új élmények, kalandok, nem engedtek, hogy lelassuljak és észre vegyem a hiányt. Talán valami más. Nem tudom. De nem volt honvágyam. 

Szálkai tó - Magyarország

Ám, amikor leszállt a gép, amikor végig sétáltam Budapest jól ismert utcáin, amikor beszippantottam a nyár meleg illatát a Balaton mellett és megcsodáltam a fénylő csillagokat, amikor Szálka poros földútját róttam és újra ölelhettem családom, barátom, ezernyi emlék, érzés, hangulat tört utat magának. Mind azt kiabálta: Itthon vagyok! Ide tartozom!

Ám a vissza útnál ugyan ezt éreztem. Boldogságot, lelkesedést, izgalmat. Haza megyek. Hova?! Hova megyek? Most hova is tartozom? Hol jobb nekem?

Összehasonlítható a ló a repülővel? Az óceán a Balatonnal? A sós levegő az erdő illatával? A New England-i táj a magyarral? Nem hasonlítható össze. Minek összehasonlítani? Persze megpróbálhatom és valamiképp ez segít. Ám az összehasonlításban néha az a baj, hogy nem csak össze akarjuk őket hasonlítani, hanem ezzel minősíteni is szeretnénk. Melyik a jobb? Melyik a rosszabb? Nincs erre válasz. Nem jobb, nem rosszabb. Másabb. Nagyon másabb. Nem tetszhet mindkettő? Nem szerethetem mindegyiket? Minek választani?

Middlesex Fells - Amerika

Amikor pocakomban hordtam Csiperkémet egyik legnagyobb félelmem az volt, szerethetem e majd az új, csöppnyi jövevényt annyira, mint Robit? Tudok-e majd úgy nézni rá, ahogy a fiamra most? Jut e neki még szeretet? Hogy fogom megosztani köztük a szívem? Ám nem kellett megosztanom. A szívem nőtt nagyobbra. Akkorára, hogy bele fért mindkét gyermekem. Kell választanom köztük? Nem. Nem kell. Nem is akarok. Mások. Nagyon mások, de én így szeretem őket. Ezt csodálom, ezt élvezem bennük. Mindkettőjüket egyformán imádom, de még is máshogy. 

Így vagyok Magyarországgal és Amerikával. Van egy ott-honom és van egy itt-honom.  Itt is, ha kiülök a "porch"-ra, a hintaszékembe és elmerengek a természet szépségén vagy ha a kis erdőségeket járom, megnyugszom és Istent csodálom, ahogy a szálkai hintaágyban, a veszprémi dombok között vagy Budapest Duna-partján. Itt is volt akinek hiányoztunk és otthon is van aki haza vár. Itt is van egy lelki családom akikhez tartozom és otthon is. Itt is finomságokkal vártak és otthon is.  Itt is szeretek embereket és otthon is.

A szívem nőtt meg. Belefér mindkettő. Mindkettőt szeretem, de máshogy.