Európai ABC

Ajánlottak egy lengyel boltot, amiről kiderült, hogy európai és ahol mindenki oroszul beszélt. "Ott biztos találtok magyar élelmiszert." - mondták a barátaink.
A hangulat, a stílus valóban kelet európai volt. Ez a nagyszámú alkohol választéknak is betudható. (Amerikai boltban sehol nem árulnak sört, bort. Vodkát meg pláne nem.)
De! De volt elrejtve egy-két aprócska kincs is:

• Gyulai kolbász

• Cérna metélt (Amikor megláttam, hangosan felsikkantottam örömömben. Itt nem találtunk ehhez hasonlót, és drága, csöpnyi lánykám nem hajlandó megenni a húslevest más tésztával.)

• Savanyú káposzta (Horror összegért adták, de vettünk egy kicsit, hogy végre tudjunk rakott káposztát készíteni.
• Füstölt szalonna
• Kinder tojás
• Paranyicához hasonló füstölt sajt (Eni kedvence)
  
  
  

Enikém

Csak a filmekben láttam ehhez hasonlót: "Tudományos kiállítás". Akinek kedve van, bemutat valamilyen kísérletet, folyamatot, fizikai vagy kémiai jelenséget az iskolában.

Naná, hogy Csiperkének is kedve volt! Naná, hogy Feri papa besegített! Naná, hogy az egész család részt vett az előkészületekben! És naná, hogy még egyszer ilyet nem fogunk csinálni! :)

Iskola tornaterme. A kész projektek.

Csibu plakátja: Mi a közös a zenélő pohár és egy összedőlt híd között? 

A kis "tudós"

Csiperke magyaráz

Tudomány tanárnénivel, akinek annyira tetszettek a zenélő poharak, hogy megkérte Csibut,
vigye be másnapra a suliba, hogy megmutassák az egész osztálynak.

Robi is besegített, ugyan is két órán keresztül kellett ott állni és magyarázni az érdeklődőknek. 

Kérdőívvel is készültünk és aki helyesen válaszolt, annak jutalmul "m and m"- cukorkát adtunk. Naná, hogy tolongtak a gyermekek Eni körül (Csibe így írta le a jelenséget:"Úgy jönnek mint legyek a cukorra." Ez is lehet, egy újabb projekt témája. :) )! Csak találgatni lehet, minek volt nagyobb sikere, a projektjének vagy a cukorkáinak. :)

Pénteken lett vége Eni Tini-art-klubjának. Íme az alkotásai:

Kínai sárkány. Nagyon megdicsérték ezt a művet.
Egy apuka azt mondta: "Nagyon egyedi és különleges a színvilága."
A kép kb. akkora mint Eni. 

3D képek

A csapat

Az oktatóval.

Virág: Egypercesek 5: A kis prédikátor - One minute stories 5: The Little Preacher

Manapság mindennek ára van. Semmi sincs ingyen. Semmit nem kérünk, vagy kérhetünk ingyen. Pedig miért is ne?

Csörgött a telefonom. A vonal túlsó oldalán Kathy (legyen most ez a neve). Arra kért engedjem meg, hogy alkalmazza Robit egy kis munkára: az állatairól kéne gondoskodni, amíg  elutazik a hétvégén. Meglepődtem. Alkalmazni? Minek? Miért nem kér egyszerűen segítséget? Szívesen segítünk. Robi is. Ráadásul tudom, nem áll jól anyagilag és épp másod állást keres, hogy meglegyen a havi betevője. Megkértem tartsa a telefont és bementem első szülött sarjam szobájába:
-Robi, Kathy szeretne megkérni, hogy gondoskodj az állatairól pár napig. Szeretne pénzt adni érte, de tudom, hogy nincs sok neki. Szívesen segítenél neki ingyen is?
-Persze!- jött a válasz gondolkodás nélkül.
-Köszönöm. Akkor ma délután átugrasz hozzá és elmagyarázza, hogy mit kell csinálnod.
Visszasiettem a telefonhoz és ismét, nyomatékosan megjegyeztem, hogy nincs szükség alkalmazásra, mert szívesen, teljesen ingyen segítünk.
Másnap amikor Kathyt kivittem a vasútállomásra, megjegyezte:
-Büszke lehetsz a fiadra! Nagyszerű gyermek!
-Igen. Miért?
-Tegnap pénzt szerettem volna adni neki, de Ő visszautasította. Sőt, amikor erősködtem elővett egy idézetet. Tizenhárom éves fiú! Helyre tett egy idézettel!- mondta mosolyogva.
Az idézet pedig ez volt:

"És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.

 Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.

 Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?

 És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg."

Máté 25:32-40

There is no free lunch. There is a price for everything nowadays. We do not or cannot ask for anything for free. Why not? 

My phone was ringing. Kathy (why don't we call here this for now) on the line. She asked me if she could hire Robi for some work, he would need to take care of her pets during the weekend while she is away. I was surprised. To hire? Why? Why doesn't she just ask us to help? We'd love to help. Robi too. I also knew that she was not doing well financially and has been looking for a second job to be able to pay for the bills. I asked her to hold and stepped into the room of my firstborn. 

- Robi, Kathy would like to ask you to take car of her pets for a couple of days. She would like to give you money but I know she doesn't have much. Would you help her for free?  

- Sure! - he answered without hesitation. 

- Thank you. This afternoon you can go over to her house and she'll explain what you need to do. 

I hurried back to my phone and emphasized that Robi doesn't need to be hired; he is more than willing to help without pay. 

The next day as I took Kathy out to the train station she told me. 

- You can be proud of your son! Great kid! 

- Yes. Why? 

- I wanted to give him some cash yesterday but he refused to accept. Even more when I was insisting he quoted a Scripture. A thirteen year old boy! He put me to my place with a Bible verse! - she shared smiling. 

This was the passage: 

All the nations will be gathered before him, and he will separate the people one from another as a shepherd separates the sheep from the goats. He will put the sheep on his right and the goats on his left. "Then the King will say to those on his right, 'Come, you who are blessed by my Father; take your inheritance, the kingdom prepared for you since the creation of the world. For I was hungry and you gave me something to eat, I was thirsty and you gave me something to drink, I was a stranger and you invited me in, I needed clothes and you clothed me, I was sick and you looked after me, I was in prison and you came to visit me.' 
"Then the righteous will answer him, 'Lord, when did we see you hungry and feed you, or thirsty and give you something to drink? When did we see you a stranger and invite you in, or needing clothes and clothe you? When did we see you sick or in prison and go to visit you?' 
"The King will reply, 'I tell you the truth, whatever you did for one of the least of these brothers of mine, you did for me.' 

Matthew 25:32-40

Egy újabb őrült szombat

Ez az élet rendje. A dinamikája. A lüktetése. Egyszer semmi, majd máskor minden. Minden egy napra esik. Mindenki valahogy, valamiképpen ugyan azt a napot, ugyan azt a hétvégét választja. Miért is lett volna most másképp?
Már pénteken zúgott a fejem. Egész héten biztattam magam, ahogy Micimackó:"Gondolj! Gondolj! Gondolj!" Hogy fogom Csibukámat elvinni a "Bright Light Girls" találkozóra, ami Marlboróban van (egy órára tőlünk), majd eljutni valahogy a Boskola március 15.-i ünnepségére, Lexingtonba és felkészülni a délutáni magyar bulinkra, amit természetesen mi szervezünk Arlingtonban?
És amikor még mindig gondolkodtam, gondolkodtam, és telefonáltam, telefonáltam (hátha valaki besegít és elviszi Csibut), Robikám bedobott péntek este egy újabb programot szombatra, amit a tiniknek szerveznek.
...
Szombat reggel. Petya korán kelt. Én is. Petya elugrott bevásárolni, hogy beszerezze az útólsó kellékeket és hozzávalókat a partira. Kicsit szomorkás volt. Kint szeretett volna főzni a szabadban. Az útólsó pillanatban sikerült beszerezni, bográcsot, lábat, fahasábokat, amikor "véletlen" rátalált egy internetes oldalra, ahol arra figyelmeztettek, hogy Arlingtonban huszonötezer dollárra (5,5 millió Ft) büntetik a tűzrakást. Ennyit a kinti sütögetésről.
Én újra ellenőriztem és begyakoroltam a néptánclépéseket. (Enit szerettem volna megkérni, hogy segítsen, de Ő olyan lépéseket mutatott, amik bár csodálatosak voltak, de egyáltalán nem egyszerűek. "Kezdőknek tanítunk Kicsim! Kezdőknek!" "Akkor te csináld!"-és azzal magamra hagyott.) Megjött Petya. Eni a Bright Light-ra készült, Petya hagymát pirított. Robi krumplit pucolt. Én a játékokat készítettem elő: fűrészeltem, kötözgettem, kutatgattam. Majd krumplit pucoltam.
Telefon. Valaki segítséget kért fuvarral. Gyors kalkuláció a fejemben: "Nem fér bele." Sajnos most nem tudtunk segíteni.
Villám ebéd, hogy legyen valami a pociban. Út Natickba. Ott adtam át Csibut, mint egy stafétabotot, hogy majd tovább mehessen Marlboróba. Irány haza! Mikor tévedjen el az ember, ha nem akkor amikor siet? Pedig a GPS-t követtem. Makacsul vissza akart vinni egy, már nem létező útra. Oké, régi módszer: "Mit mondanak a táblák? Merre menjek?"
Végre otthon. Ki se szálltam. Robi be és már indulás. Útközben eszembe jutott, hogy nem véglegesítettük, hogy hol adom át Robit: ők jönnek érte, vagy én adom át Anne-Meréknél? Telefon. Mindenki össze volt zavarodva. Csak én nem, de ez nem segített. Anne-Mer kedvesen mosolyog: "David úton van hozzátok, hogy felvegye Robit." Elkerültök egymást. Indulás haza. Valószínű ekkora már megsokszorozódtak az ősz hajszálaim a fekete festék alatt. Újra otthon. Robi ki, én pedig dúlva-fúlva irányba vettem Lexingtont. Mély levegőket véve imádkoztam. Mi lehet a legrosszabb? Elkések? Előfordul.
Március 15.-i ünnepség. Nagyon kreatív és szívmelengető volt. Nem értem rá a végén gratulálni. Pattantam. Irány haza. Ismét. Útközben még össze szedtem az olasz kenyereket a gulyáshoz.
Míg összepakoltunk, Robi megérkezett. Indulhatunk!
...
A buli félelmetesen jól sikerült. Mindenki kitett magáért és bátran főztek, sütöttek magyar ételeket. A gulyásleves mellett volt, túrógombóc, körözött, kakaós csiga, párolt lila káposzta, rakott krumpli és pogácsa.

Gulyás leves 

Terülj terülj asztalka

Egy kis diavetítéssel kezdtük a magyar estet. Képzeljétek, még sose láttak puli kutyát és azt se tudták, hogy nekünk magyaroknak köszönheti a világ a c-vitamint, a holográfiát, a golyóstollat és a dinamót.

Külön erre az alkalomra felkutattam régi magyar játékokat. Nagy sikere volt. Mindenki részt vett:

Puli (felmosó rongyból) futtatás 

Diótörés.
Ez csak egy valakinek sikerült: Lilinek.
Kicsit frusztráló volt. Gary szerint nem véletlen hogy depressziós a magyar nép, ha ilyen játékaink vannak.

Együtt lépegetni

Huszár játék

Gombozás. (mint a "Pál utcai fiúk"-ban)

A tánc tanítást rövidre vettük. A szó szoros értelemben rengett a ház alattunk:

...
Estére még jutott egy kis vargabetű:
Eni kitalálta, hogy Liliéknél szeretne aludni. Gurulás haza. Kis kitérővel: Gary-éket haza dobtuk.
Otthon Csipi felrohant a ruháiért, Robi pedig összeszedte a kulcsokat. (Ja, nem is említettem, hogy a héten, Robi, egy barátunk nyuláról és két papagájáról gondoskodik. És aznap még nem ettek az állatok.) Ismét be az egész család a kocsiba. Öt perccel később Robi és én kipattantunk az autóból. Annyi időnk van, amíg Petya elviszi Enit és vissza ér értünk. Tizenöt perc.
Míg Robi az ételes tálat töltötte és a vizet cserélte, addig én az almot takarítottam. Hét-nyolc perc alatt végeztünk. Már csak a nyulat kellett visszakergetni a ketrecébe. Nyúl bent, ketrec zárva. Séta a csillagos ég alatt. "Akcióban a Szabad család"- szólt Robi belém karolva.
Sűrű nap volt. Az akció letudva, a misszió teljesítve. Jöhetett az ágy.

(többi kép a facebookon)

Stb 6

Haló! Haló! Figyelem! Újra itt a "Szabad rádió"!:

• A múlt heti, iciri-piciri utacskánk egy csodálatos, hétvégével zárult. Inspiráló és egyben kihívó leckéket hallottunk, hogy mire figyeljünk oda a házasságunkban. Tanácsot és útmutatást kaptunk arra nézve, hogy tudjuk ezeket gyakorlatba rakni.
  Természetesen felvettük a "táncoló, fekete, nem lakk cipőt" az esti buliba. Hosszú idő után végre kitombolhattuk magunkat élő zenére.

Tele a terem házasokkal.

Házas párbaj

Két félkézzel csomagolás

Magyaros felsőnk ismét sikert aratott.

Parkettra fel!

• Petya új recepteket próbál ki. Ám nem éri be csak a főzéssel, a tálalásra is oda figyel! Nézzétek mit rittyentett össze! (Bár nem ez a megfelelő szó egy ilyen elegáns tálaláshoz.):

Sertés java burgonyával és tárkonyos öntettel

• Csoda történt ezen a télen: nulla fokra (32 F) azt mondtam: MELEG VAN!
  
• Ám megtudtam a szomorú valóságot:
  Amikor Petya az Istentiszteleten felment köszönteni az egyházat, rövid ujjú inget húzott, hogy egyben a tavaszt is köszöntse. Utána Jayson Colby, az egyik vén, ment fel a színpadra zakóban és azt mondta: "Én zakóba jöttem fel. Nem vagyok olyan naív, mint a Peti. Mint tősgyökeres bostoni, tudom, hogy New England-ben, csak májusban érkezik a tavasz." Mindenki nevetett csak én nem. "Ez igaz?" - fordultam a mellettem ülő hölgyhöz, abban bízva ez csak vicc. Mosolyogva bólintott, megerősítve a hallottakat.
  Nem!!! Nem adom fel! Hinni akarok, hogy idén itt is hamarabb eljön a tavasz!
  Válaszul erre, ma reggel havazott. Lehet, hogy Isten alázatra tanít?!
  
• Vasárnap Shawn Wooten prédikált a megszokott lelkesítő, hittel stílusában. Ha őt hallgatom, elhiszem, hogy minden lehetséges. Ha valakit érdekel, itt majd meghallgathatjátok: http://www.bostoncoc.org/sermons/  

Vírus

Váratlanul csörgött a telefon. Ismeretlen szám. Nincs mellette név. Mégis. Már láttuk valahol, valamikor. Eni sulijából a nővérke. 

Csibubu már harmadszor ment le hozzá, hogy nem érzi jól magát: "Megnéztem a torkát és a pajzsmirigyét. Minden rendben. Láza sincs. De fájlalja a fejét és a hasát." Gyanús. Ez a lány mindig gyanús.

"Kérdezd, meg tőle, hogy, nem történt e valami a suliban, ami miatt haza szeretne jönni!"- adtam a jó tanácsot Petyának, amíg ő Csiperkével beszélt a telefonon.- "Igaz, eddig mindig beteg lett, amikor azt mondta, hogy rosszul van, de biztos, ami biztos."

Öt perc múlva úton voltam az iskolába. Nem látszott rajta semmi. Ahogy máskor sem. "Hánytam." - fogadott Csibu. "Azt mondta, hogy hányt."- erősítette meg a nővér is.

"Azt mondta..." Visszhangzott a fülemben a mondat. Mit jelent ez? Hányt vagy nem hányt? Hiszi e a nővér vagy sem? És én? 

Kicsi Csöppöm még egyszer se hazudott ezen a téren. Igaz, volt egy lenyelt húszas, amit le se nyelt (Ez egy másik történet, de ha van elég érdeklődő, szívesen elmesélem. Ízig vérig tragikomédia.), de akkor se hazudott. 

Hát akkor? Olyan nehéz neki elhinni, hogy rosszul van. Nem látszott rajta semmi. Mint máskor se. Csillog a szeme (nem a láztól). Amikor vizslatóm és kérdezgetem elneveti magát. Gyanús. Nagyon gyanús. El akartam hinni neki, hogy fájdalma van. Hittem neki. Vagy is: hittem is, meg nem is. 

Egészen addig, amikor ismét hányt egyet.

Ó!!! Kicsi Szívem! Ott görnyedt a vécé felett. Ezt nem lehet megjátszani. Annyira kimerült, hogy fél óra se kellett hozzá, hogy álomba merüljön apja mellett. Estére már láza is volt.

Miért olyan nehéz elhinni neki, hogy beteg? Valahogy Ő olyan más! Valahogy Ő máshogy beteg. 

Emlékszem egyszer az óvodából is sajnálkozva hívott az óvónő, hogy Eni lázas. Lelkiismeret furdalása volt, mert nem hitt neki először. Nem hibáztattam. Nekünk se sikerül őt komolyan venni. Pedig mindig igazat mond. Akkor miért lebeg ott az az aprócska kétely, minden egyes alkalomnál? 

Talán, mert vannak számunkra hétköznapi dolgok is amik miatt panaszkodik? Amiket nehéz neki elhinni, hogy zavarják? Mint például az étel íze és kinézete, vagy a meggyűrődött ruha. Vagy a sok idegen körülötte, akik ismeretlenül ráköszönnek és megölelik. 

Azt hiszem, ezeket a dolgokat is komolyabban kéne vennem. Még akkor, is ha nehezen hihető, érthető, elfogadható. Ő más. Máshogy él meg dolgokat. Máshogy érez, máshogy tapasztal.

Jó lenne kémnek: Kiszámíthatatlan. Képtelenség kiismerni és képtelenség kitalálni mi zajlik benne. Minden emberi logikának fittyet hány. Igazi rejtély.

És én ezzel együtt szeretem.

Egy kis kitérő és a sakk játszma

A hétvégén házas kirándulásra utaztunk Providence-be. Mit csináljunk sarjainkkal?- merült fel jogosan a kérdés. Hisz a házas kirándulás házasoknak szól.
Mivel Providence déli irányba van New Jersey felé, arra gondoltunk, (Vagyis én gondoltam arra, Petya nem gondolt semmit. Meg se szólalt. Csak hümmögött. Pedig szólhatott volna, figyelmeztethetett volna. De nem. Egyszerűen egyet értett és támogatott.) hogy megragadjuk az alkalmat és ismét meglátogatjuk, kedves barátainkat, Janit, Ildit és a gyerekeket. Amíg mi építjük a házasságunkat, addig a skacok lóghatnak a barátaikkal.
Nagyszerű ötletnek tűnt és még Ildinek is tetszett. Igaz, nem tudta, hogy merre van Providence, (ami főleg annak köszönhető, hogy én Portland-et említettem neki véletlen), de meggyőztem, hogy úton feléjük és csupán egy kis extra órácskába kerül az egész. Később döbbentem rá, hogy ez az extra utacska, plusz három órácska. Míg Providence egy és fél órára, addig New Jersey négy és fél, öt órára van tőlünk. Nem baj! Mit nekünk plusz három órácska? Ha képesek voltunk megtenni tizenhat órás utat, ez meg se kottyan. Főleg, ha arra gondolok, hogy a barátainkat láthatjuk.
Ezt a pozitivitást egész addig meg is őriztem, amíg a Tapen Zee hídhoz nem értünk. Ekkorra már feszengtem az ülésemben és Eninek harmadszor válaszoltam arra a kérdésére, hogy „mikor érkezünk már oda?”
Azzal a reménnyel hívtam fel Ildit, hogy már látjuk az alagút végét, még ha az egy híd is, és az extra hármacska óránkból, ami addigra, már négyecske lett, már csak felecske órácska van vissza. Mondtam én… Gondoltam én… Megint csak rosszul.
Petya a hídról lehajtva, eltévesztette a kijáratot. Ez az ártatlannak tűnő, aprócska tévedés, visszavitt minket a hídra. Ehhez tudni kell, hogy ez a híd több kilométer hosszú, és még sose volt olyan helyzet, amikor ne kerültünk volna dugóba itt. Ez a kis hibácska, még plusz egy órácskával megtoldotta az addig is már rövidecskére nem sikerült utacskánkat. (Petya szerint ez csak negyven perc volt. Nekem és Csibének örökkévalóságnak tűnt.)
Természetesen próbáltam a dolgok jó oldalát nézni: gyakorolhattam a megbocsátást, sűrűn hajtogatva, hogy ez mindenkivel megesik (De mért pont velünk! Miért most!), háromszor csodálhattam meg a Hudson folyót, és a GPS-nek köszönhetően két hidat is kipróbálhattunk, miközben New York eddig ismeretlen utcáiban, (enyhe túlzással) gyönyörködhettünk.
Öt óra negyven perccel az indulás után, boldogan parkoltunk le a már jól ismert, melegséget és szeretetet adó sárga ház előtt. „Kicsi” utunk véget ért. Aznapra…

Tappan Zee híd

Vacsora után szóba került, hogy David elkezdett sakkozni. Az én fiam pedig kedvesen felajánlotta, hogy játszik vele egy menetet. Mindenki kíváncsian várta a mérkőzést.
Jani, fel alá járt, sziszegett és nyüszögött. „Nem bírok ellen állni, meg kell néznem.”- vallotta be egyszer-„Olyan, mint a baleset, muszáj oda pillantanom."  Pedig elemi erővel próbálta visszatartani magát, hogy ne szóljon bele.
Nem úgy kicsi lányom. Ő nem bírt csendben maradni. Nem is akart. Folyamatosan osztogatta a jó tanácsokat a Bátyjának. Természetesen kéretlenül.
- Te is szeretsz sakkozni?- kérdezte Jani tőle
- Nem.
- De bele szólni igen! – jött az epés megjegyzés Robitól.
Mindannyian dőltünk a nevetéstől.